Ryan Reynolds-ról tudni lehet, hogy a trollkodás nagyjából annyira alapvető tevékenysége, mint a levegővétel. Felesége, Blake Lively gyakorta esik áldozatául férje aktuális vicceskedésének, de azért a színésznőt sem kell félteni, hiszen bár ritkán, de annál hatásosabb módon szokott visszavágni a férjének. Egyik alkalommal Reynolds úgy köszöntötte fel a nejét, hogy a közös fotó, ami alá a jókívánságot írta, csupán apró nyomokban tartalmazta Blake Lively-t. De aztán eljött a színész születésnapja is, amelynek alkalmából Lively közös fotót posztolt Ryan Reynolds-ról és Ryan Goslingról, utóbbi pedig a kép legalább 90 százalékát elfoglalta.

Isten éltessen, bébi

– írta a színésznő akkor, születésnapi köszöntésként.

Reynolds azonban nem csak a feleségét szereti nyilvánosan beégetni. Hugh Jackmannel is rendszeresen kóstolgatják egymást.

Jackman egy interjúban elmondta, hogy már tulajdonképpen nem is emlékszik arra, mióta szólogatnak be egymásnak Reynolds-szal, de minden bizonnyal Scarlett Johanssonhoz köthető a dolog.

Még a Farkas forgatásán találkoztam vele, és úgy éreztem, muszáj belekötnöm, hiszen nagyon jó barátok voltunk Scarlettel, akivel akkor nemrég házasodtak össze. Szóval amikor megjelent a forgatáson, mondtam neki, hogy haver, ajánlom, hogy jól viselkedj, mert figyelek. Ezután mindig volt egymáshoz néhány ilyesfajta szavunk, de a Deadpool megjelenésével csúcsosodott ki a viszonyunk. A közösségi oldalakon próbált meg manipulálni, hogy megkapja, amit akar

– mesélte Hugh Jackman állítólag nevetve a The Daily Beastnek.

A viszály tényét hivatalosan 2015-ben erősítette meg Jackman, amikor megosztotta az Instagram oldalán azt, hogyan utánozta őt Reynolds. A színész Deadpool-sminkben, ausztrál akcentussal parodizálta kollégáját.

Ryan Reynolds egyébként egy évvel később arról számolt be az Entertainment Weekly-nek, hogy szinte bármit megtenne azért, hogy visszahozza Jackmant egy közös film erejéig, amelyben Deadpool és Farkas kapcsolata kerülne a középpontba.  Állítólag a netes trollkodásra is ezért fordított energiát. Jackman reagált is az ötletre, szerinte ugyanis elég jó páros lennének, de hezitál az időzítés miatt.

A két színész viszálya az ünnepek alkalmával sem csillapodott. Két évvel ezelőtt Jackman egy ölelkezős fotót tett közzé kollégája születésnapján, ami mellé azt írta, hogy aznap kivételesen megengedte, hogy megölelje őt Reynolds, de csakis azért, mert születésnapja van.

Reynolds egy alkalommal Jackman köszöntési próbálkozását is félbeszakította. A színész éppen az egyik rajongóját szerette volna felköszönteni a születésnapján, amikor Reynolds énekelni kezdett a háttérben. Jackman szinte meg sem lepődött ezen, és annyit kért rajongójától, hogy ne törődjön a háttérben dalolászó kollégájával.

2019 februárjában a két színész hivatalosan is fegyverszünetet kötött, ugyanis megállapodtak, hogy segítenek promotálni egymás cégét. Habár eltérő oldalról, de mindketten az italbizniszbe vágtak bele. Jackman létrehozta a Laughing Man nevű kávézóláncot, Reynold pedig Aviation Gin névre keresztelte a márkáját. Utóbbi tavaly nyáron egy kis önpromót is megengedett magának, amit eredetileg nem annak tervezett, de véletlenül a saját profilján magasztalta az italt.

A duó rajongói persze szkeptikusan tekintettek a békére, és egyikük meg is szerkesztette a fentebb látható fotót olyan módon, hogy mindkét színész különböző fegyvereket rejtett el magán. Reynolds meg is osztotta akkor a szóban forgó remekművet, amihez csupán annyit fűzött: nézzétek meg közelebbről!

A csatabárd nem is maradt sokáig elásva, ugyanis Jackman még abban az évben közzétett egy felvételt, amin a sebes kézfeje látható. A poszt szerint amikor először játszotta Farkast, megsérült, ez pedig szerinte egyértelműen Reynolds hibája, aki annyit reagált a bejegyzésre, hogy véleménye szerint Jackmannek többet kellett volna gyakorolnia.

Legutóbbi megmozdulásuk Jackman és felesége, Deborra-Lee Furness 24. házassági évfordulóján történt. A színész szívmelengető bejegyzésben köszönte meg nejének az elmúlt éveket, mire Reynolds a poszt alatt kitartást kívánt Furnessnek - szúrta ki a People.