GettyImages-107467346

A Topmodell leszek! első nyertese: „sírtam azon a meetingen, és ők is rosszul érezték magukat”

2020.05.07. 06:48

Nemrégiben olvashatták a Velveten, hogyan is él most a Topmodell leszek! című show első évadának győztese. Adrianne Curry az utóbbi években teljesen eltűnt a bulvároldalakról, Montanaba költözött, és visszafogottan éli életét. Év elején még az implantátumaitól is megszabadult. És bár az őt híressé tevő műsor első évada óta már 17 év is eltelt (az utolsó széria két éve ment le), Curry a mai napig sem kapta meg a neki ígért pénzt, és emellett más kínos részletet is elmondott.

Perez Hilton szúrta ki a többé-kevésbé visszavonult modell leleplező bejegyzését, amit azóta már törölt az oldaláról. Curry azzal kezdte posztját, hogy ugyan korábban már beszélt a dologról, még mindig hall hazugságokat a témában és mivel a bezártságban sokan jobb híján elkezdték visszanézni a műsor őt érintő évadát, másoktól is rengeteg kérdést kap. Elmondása szerint több, vele együtt versenyző lány is követi őt a közösségi oldalán, aki megerősítheti, hogy a műsorban hazugságokkal tömték a fejüket.

Minden nap azzal hitegettek minket, hogy a győztes azonnal dúsgazdag lesz, és a Revlon márka arca. Ez hazugság volt. A műsorhoz olyan szinkront adtak, amelyben más dolgok hangzottak el [mint amiket a szereplőkkel közöltek, vagy amit ők tudhattak]. A műsor után a Revlon értesített, hogy mindegy volt, ki nyeri meg a versenyt, sosem állt szándékukban modellként foglalkoztatni. Sírtam azon a meetingen, és ők is rosszul érezték magukat

– írta Curry, aki azt is sérelmezte, hogy bár a családján akart segíteni a pénzzel, ez sem úgy sült el, ahogyan arra számított.

Leültettek egy székre egy kicsi konferencia teremben, és hat ember nézte, ahogy egy sminkes dolgozik rajtam. Pénzért. Jó. Persze, összetörtem. Teljes szívemmel hittem abban, hogy nyertem, és gondoltam, segíthetek majd a családomnak. Ezt el is mondtam a műsor végén. Mégis azért ajánlottak pénzt, hogy egy széken üljek. Nagyon kiborultam

Ennek ellenére az ígért összeg sosem érkezett meg Curry számlájára, a történet szerint azonban nem ez volt a legnagyobb baj. A műsor csapata és a velük dolgozó ügynökség (Wilhelmina) összerúgta a port, és megszüntették a megállapodást. 

A Topmodell a Wilhelminára mutogatott, a Wilhelmina a Topmodellre. Én csak a kibaszott pénzemet akartam. A Wilhelmina arról értesített, hogy a Topmodell minden hidat felégetett köztük azzal, hogy a következő évadra az IMG-vel kötött szerződést, őket meg ejtették. A saját ügynökségem utált. Azt mondták, Elyse-t (egy másik versenyző) mindenhová beajánlották, csak hogy Tyrát bosszantsák, és egyáltalán nem érdekli őket, hogy lesz-e megbízásom, vagy nem. Gyűlöltem az ügynökömet. Könyörögtem a [műsorkészítőknek], hogy segítsen megválni az ügynökségemtől. Nem fizettek ki ÉS egy szerződés foglya voltam egy olyan ügynökséggel, aminek ŐK tettek keresztbe. Két hónapig minden egyes nap arra vártam, amit megígértek nekem. Elestem minden lehetőségtől, mert arra kellett várnom, hogy kitörhessek egy ügynökségtől, akik nem kedveltek, és ezért nem voltak hajlandóak együtt dolgozni velem. Olyan emberekre voltam utalva, akik azt akarták, hogy elbukjak, és sosem fizettek ki. Az egész egy szarkavarás volt, egy csalás. Mintha megnyernéd a lottót, megmutatnád a nyertes szelvényt a kamerának, aztán sosem kapnál egy fillért sem a nyereményből.

A modell feltevését, miszerint a Topmodell leszek! egy átverés, egy másik versenyző, Giselle Linette Samson is megerősítette. Őt állítása szerint maga Tyra Banks hívta félre egyszer, hogy elmondja neki, alázatosabbnak kell lennie, különben Amerika nem fogja szeretni. Samson szerint így lett belőle magabiztos nőből egy önbizalomhiányos kislány a kamerák előtt. Ezután a komplett műsort melegebb éghajlatra küldte.

A modellnek végül sikerült bezsebelnie néhány filmszerepet, de aztán úgy döntött, végleg elhatárolódik ettől az ipartól. Curry azt is elmondta, hogy a show után átélt kálváriáját még most is el tudják olvasni a blogján, amit közvetlenül utána kezdett el írni. A posztban emellett arról is szót ejtett, hogy 2006-ban azért pózolt a Playboynak, hogy beintsen a Topmodell leszek! stábjának.

Ugyan a szóban forgó bejegyzés nemsokkal a posztolása után lekerült Curry oldaláról, még aznap délután magyarázattal szolgált. Új posztjában elmondta, hogy jelenleg nagyon boldogan él, és nem gondolta volna, hogy egy ilyen régi sztori újraemlítése ennyire felkavarja majd a médiát. A témát lezárta azzal, hogy végül ő nyert, és ennek fényében vissza is térne nyugodt kis életéhez. De aki unatkozik a karanténban, és újraolvasná a sztorit, az megtalálja Curry blogján.

Egyebekben nem ez volt az első eset, hogy a valóságshow-t színjátéknak nevezték. Több ellentmondásos infót is tárgyalt már a sajtó. Például Janice Dickinson ügyét, aki 2005-ben elhagyta a bírói székét. Dickinson először elmondta, hogy kirúgták, majd később már azt állította, azért távozott, mert a show megjátszott, később pedig lelketlennek nevezte Tyra Bankset. Végül Oprah Winfrey műsorában kért tőle bocsánatot 4 évvel ezelőtt. A videó alatt a kommentelők meg is jegyezték, mennyire összeszedett volt a modell korábbi viselkedéséhez képest.

Sok egyéb más mellett az is nagy port kavart, amikor az első évad során egy Robin Manning nevű versenyzőt azért zártak ki a műsorból, mert visszautasított egy meztelen fotózást, mondván, a teste csak az övé. Ilyenre sem a műsor korábbi részeiben, sem utána nem volt példa, és csak olyan lányokat lehetetlenítettek el, akik valóban botrányba keveredtek például drogügyeik kapcsán.

Emellett persze több kérdéses eredetű eset is felmerült, de tekintettel arra, hogy a Topmodell leszek! egy valóságshow volt, nem számít meglepőnek, ha nem sok mindent tartalmazott, ami tényleg valódi. Sok történet kering, amelyekről valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy igazak-e.