Vajna Tímea „néha már kissé túlzásba viszi az anyáskodást” a húga szerint

2020.05.08. 08:31 Módosítva: 2020.05.08. 09:10

Másfél hete lehet tudni, hogy terhes Palácsik Lilla, és a Bors most meginterjúvolta a leendő kismamát, többek között arról, hogyan viszonyul a terhességhez jelenleg Amerikában tartózkodó nővére. A bejelentéskor Vajna Tímea ezt írta az Instagramon:

El se hiszem, hogy babát vár a számomra még mindig „kisbaba” hugim. Mindig úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére. Én is szívesen lettem volna kismama fiatalabb koromban, de hát az élet nem így hozta, és sose éreztem magam felkészülve rá, bár azt mondják, hogy az ember erre sosincs igazán felkészülve.

Palácsik Lilla most többek között a következőket mondja testvéréről:

Timi teljesen be van zsongva. Majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy gyermeket hordok a szívem alatt. Személyesen sajnos azóta még nem sikerült találkoznunk, mert Timi most minél több időt szeretne Amerikában tölteni, hogy jövő nyáron megkaphassa az állampolgárságot. Persze mi ebben abszolút támogatjuk őt, de a szüléskor már mindenképpen szeretne mellettem lenni. Anyatigrisként vigyáz rám, félt és óv engem, ami persze érthető, hisz ő az idősebb, de komolyan mondom, néha már kissé túlzásba viszi az anyáskodást.

További hírek:

  • Odett online tehetségkutatót indít utcazenészeknek, írja a Blikk. Szerkesztőségünk álláspontja szerint ez egy remek ötlet, annyira jó méghozzá, hogy nekünk már 2014-ben eszünkbe jutott és meg is csináltuk, az volt a címe, hogy Kalap kabát, itt lehet visszanézni.
  • A Családvarázs című műsorban Ördög Nóra és Nánási Pál arról beszél, hogy vettek egy kisboltot a Balatonnál, és most éppen azt újítják fel, alig várják, hogy megnyithassanak. A műsorvezető és férje azt tervezik, hogy maguk is sokat fognak bent tartózkodni az üzletben. Az interjút itt lehet megnézni a Youtube-on.
  • Lovasi András már két posztban is állást foglalt a Majka által kirobbantott vitával kapcsolatban. A rapper beszólt azoknak a híres zenészeknek, akik most a járványra tekintettel nem tudnak dolgozni, és ezért támogatást vettek fel az Artisjustól, a Kispál és a Borzból, illetve a Kiscsillagból ismert rockzenész azonban Majkának szólt be a Facebookján itt és itt azzal, hogy szerinte „házmestertempó” és „baromi képmutató” a tévés műsorvezetőként is ismert celeb megnyilvánulása.
  • Varga Viktor pedig a Reggeli című műsorban jelentette be az RTL-en, hogy új barátnője van, a vonatkozó videót alább tekintheti meg, illetve az új barátnőről az Instagramon is talál képet. A zenész párja korábban hosszabb ideig Cinthya Dictator volt.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Vajna Tímea „néha már kissé túlzásba viszi az anyáskodást” a húga szerint

A terhes Palácsik Lilla a nővéréről nyilatkozott, Varga Viktor bemutatta új szerelmét, Ördög Nóráék pedig nemsokára megnyitják balatoni kisboltjukat.

4 · May 08, 2020 08:31am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments