Így tette tönkre példátlan népszerűségét JK Rowling az utóbbi egy évtizedben

Július 31-én tölti be JK Rowling írónő az 55. életévét, és aki egy kicsit jobban ismeri a Harry Potter-sorozatot, az tudja, hogy az írónő a saját születésnapjára tette az általa kitalált karakter születésnapját is: Harry Potter, a regényhős a könyvek párhuzamos univerzumában 1980. július 31-én született, így a varázslók világában most kerek 40 éves. A magánélet a legfontosabb, és semmi nem mutat arra, hogy JK Rowling ne lenne legalább olyan boldog most, mint korábban bármikor, ha azonban a renoméját nézzük, az utóbbi húsz évben ez a legkevésbé vidám születésnapja. Az írónő minden korábbinál hevesebb támadások kereszttüzébe került mostanában, és egyre látványosabb, hogy a regények megjelenése alatt kivívott példátlan népszerűségét milyen mértékben sikerült tönkretennie az utóbbi bő egy évtizedben.

Alább összefoglaljuk a főbb állomásait annak a folyamatnak, ahogy az írónő a csúcsról elért a jelenbe.

2007-ben jelent meg az utolsó Harry Potter-regény, és egészen eddig a pontig JK Rowling egyszerűen nem tudott olyat tenni, ami ne tette volna egyre népszerűbbé. A regények és a filmek sikere fenomenális volt, a szerzőről pedig az a kép alakult ki, hogy szellemes, szimpatikus, imádja, amit csinál, törődik a rajongóival és rengeteget jótékonykodik. Írók a legritkább esetben szoktak szupersztárrá válni, JK Rowlinggal mégis ez történt, de az út innen sajnos már lefelé vezetett. Íme négy fontos mérföldkő arról az útról, amelyet az írónő a mai napig bejárt onnantól, amikor még szinte a szenteknek kijáró tisztelet, szeretet és rajongás övezte – a négy közül valószínűleg az utolsó nyom a legtöbbet a latban.

1. JKR vs LMBT

2007-ben volt az első olyan momentum, amit visszatekintve már vörös zászlóként értelmeznek rengetegen, de akkoriban még túlnyomórészt pozitív volt a visszhangja, hiszen akkoriban gyakorlatilag fel sem merült senkiben, hogy JK Rowlingról bármi negatívat gondoljon vagy mondjon. Az írónő a regényfolyam lezárását követően egy rajongói találkozón elejtette, hogy a történetbeli varázslóiskola igazgatója, a bölcs Albus Dumbledore meleg. Akkoriban ezt mindenki az LMBT-közösség melletti kiállásként értelmezte: végre egy pozitív meleg karakter egy ilyen fontos és népszerű történetben!

Mostanra azonban, főleg az azóta történtek ismeretében lett egy másik olvasata is ennek a húzásnak: ha Rowling mindig is meleg karakterként gondolt Dumbledore-ra, akkor ezt a tulajdonságát miért nem írta bele a regényekbe? Tekintve, hogy Rowling azóta két film forgatókönyvét is megírta, ami ennek a karakternek az előéletét is érinti, de Dumbledore továbbra is csak a nyilatkozatokban meleg, magában a sztoriban azonban ennek semmi jele, egyre többen érzik úgy, hogy ez a nyilatkozat Rowlingtól nem egy nemes kiállás volt egy kisebbség mellett, hanem az írónő egyszerűen csak szeretett volna egy jópontot szerezni az LMBT-közösségnél még nagyobb népszerűség reményében – anélkül, hogy tényleg megjelenítette volna őket a történetben. Meg is vannak jelenítve, de igazából mégsem, azonban a melegek ezzel még mindig jobban jártak, mint a HIV-vel élők.

2. JKR vs HIV

Rowling még évekkel az utolsó regény megjelenése után is rendszeresen potyogtatott el megjegyzéseket, adatokat különböző szereplőkkel kapcsolatban, amik a kinyomtatott könyvekben ugyan nem szerepelnek, de az írónő szerint ő mindig is így gondolt az adott karakterre. 2016-ban Remus Lupin került elő, aki ugye egy vérfarkas, és mindig elrejtőzik, mielőtt a telihold hatására átmenetileg ragadozóvá válik, nehogy bántson, illetve megfertőzzön valaki mást. Rowling újdonságként azt tette hozzá ehhez a figurához, hogy a vérfarkas-lét az ő szemében egy hasonlat, azokra a betegségekre próbál vele emlékeztetni, amelyek egy stigmát hordoznak, mint például a HIV/AIDS.

2016-ban egyre többen voltak, akik nem értették, hogy Rowling miért nem bízza lankadhatatlanul aktív rajongóira a sztori továbbköltését, ha már ő maga folyton beleszalad egy-egy szerencsétlen kijelentésbe ezzel kapcsolatban. A Salon.com újságírója kb. egy failnek minősítette ezt az erőltetett HIV-párhuzamot, rámutatva arra, hogy Rowling értelmezése csak erősíti az AIDS körül kialakult stigmát és előítéleteket, hiszen a regényben vérfarkasok (azaz átvitt értelemben a HIV-vel élők) többsége gonosz ragadozó, akiknek egyetlen célja, hogy minél több emberre ráragasszák a betegségüket. Van kivételesen egy pozitív figura is közöttük, Remus Lupin, és bár ő legalább tudja ezt a veszélyt kezelni, alapvetően ő is veszélyt jelent mindenkire. Elég sokféleképpen lehet segíteni a HIV-vel élőket manapság, de az, hogy vérfarkasokhoz hasonlítgatjuk őket, valószínűleg senkinek nem használ.

3. JKR VS TRANS

Bár az LBMT-közösséghez kapcsolódó megjegyzéseivel Rowling korábban is enyhén szólva vegyes fogadtatásra talált, az utóbbi időben úgy érzi, hogy a transzneműekről is véleményt kell alkotnia. Ennek már végképp semmi köze a Harry Potter-univerzumhoz, ez csak úgy Rowling magánvéleménye, ami mellett, úgy döntött, ki fog állni. Az írónő traumatikus első házasságát hozta fel érvelése alátámasztására, és mondandójának lényegét talán úgy lehet összefoglalni, hogy szerinte a transznemű nők nőként való elismerése csorbítja a nőnek született (azaz nem transz-, hanem cisz-) nők jogait, illetve férfiak által elkövetett erőszak veszélyének teszi ki őket.

Arra, hogy ez alatt konkrétan mit ért Rowling, csak néhány példát említ. Egyrészt például azt, hogy megugrott az olyan fiatal lányok száma, akik bejelentik, hogy transznemű férfiak, majd később meggondolják magukat, és vissza akarják fordítani testük átalakításának folyamatát, amikor ez már nem lehetséges. Valamint említi az USA-ban különösen divatos érvelést, hogy ha bárki bármilyen neműnek mondhatja magát, akkor férfiak azzal a kifogással fognak bejárni női WC-kbe a nőket zaklatni, hogy ők igazából transznemű nők. Hogy ez utóbbi mennyire valós félelem, azt nem lehet tudni, mindenesetre nem igazán regisztráltak még ilyen esetet, mindenesetre meglepő, hogy Rowling annyira fél attól, hogy egy nyilvános WC-ben rátör egy önmagát transznemű nőnek kiadó férfi, hogy ezért már egy ideje kampányol a transzneműek jogai ellen.

Rowling hozzáteszi a „a legjobb barátaim között is vannak melegek és transzneműek” szállóigét is, ami sajnos általában homo- és transzfób szövegekben hangzik el a leggyakrabban, illetve felhívja a figyelmet, hogy a Harry Potter-sorozat fő mondanivalói között van a sokféleség elfogadása, illetve a szeretet elsődlegessége, tehát megerősíti, hogy ő továbbra is ezeket az értékeket vallja. A közönség egy nagy, vagy legalábbis hangos része, illetve Daniel Radcliffe szerint azonban Rowling legutóbbi nyilatkozatai ennek ellenkezőjére utalnak. Dehát ezek mind mellékes dolgok, jól tudjuk, hogy 2020-ban sem kell szentnek lenni ahhoz, hogy az ember kiugró népszerűséget érjen el a szórakoztatóiparban. Valószínűleg a legnagyobb probléma az, amit az alábbi pont taglal.

4. JKR2007 vs JKR2020

JK Rowling az utolsó könyv megírása után azt mondta, hogy nem szeretné folytatni a Harry Potter-sorozatot, és tényleg, 2007 után egy ideig krimijei jelentek meg, illetve egy szociodrámai vonulatokból építkező regénye. Nyilván senki sem számíthatott arra, hogy ezek sikere megközelítse a varázslós könyvek sikerét, amihez képest bármilyen folytatás mindenképpen relatív visszalépés lett volna.

És bár Rowling azt az ígéretét betartotta, hogy nem ír egy nyolcadik kötetet a sorozathoz, azóta csak visszatért a HP-Univerzumhoz, és annyi kiegészítő művet jelentetett meg, hogy azt már számontartani is nehéz. Írt például egy harrypotteres színdarabot, aminek a szövege könyvként megjelent, és elkezdődött a Legendás állatok-filmsorozat is, aminek szintén ő írja a forgatókönyveit. Eddig két filmet mutattak be a minimum háromból, az elsőnek még egész pozitív volt a visszhangja, de másodikat döbbenetesen lehúzták a kritikusok, és a Grindelwald bűntettei 2018-ban markánsan kevesebb nézőt vonzott a mozikba, kisebb bevételt termelt, mint a sorozat bármelyik addigi darabja.

Ami azért baj, mert Rowling egyrészt segget csinált a szájából azzal, hogy azt mondta, nem folytatja a Harry Potter-történetet, de közben meg mégis, másrészt meg egyszerűen nem túl jók ezek az újabb művei, és nehéz bármi mást látni bennük, mint egy milliárdosnő és egy multicég (a Warner Bros.) üzleti fogását még több milliárdnyi profit megszerzésére, és a rajongók lehúzására, akiknek egy része úgyis bármit megvesz/megnéz/elolvas, amihez Rowlingnak köze van. Korábban az a kép alakult ki Rowlingról, hogy szereti a rajongóit és partnernek tekinti őket a történet átélésében és értelmezésében – az utóbbi bizniszhúzásainak viszont inkább az az üzenete, hogy a HP-rajongókat agyhalott fejősteheneknek nézi, akikből könnyedén ki lehet fejni a busás összegeket.

JK Rowling kivételes népszerűsége nagyban azon alapult, hogy úgy kezdett el megírni egy zseniálisan részletes, szórakoztató-elgondolkodtató, mindenki által befogadható könyvsorozatot, hogy közben nem gondolhatta, hogy ebből különösebb vagyont fog szerezni. Aztán amikor megszerezte ezt a vagyont, elég sokáig fenn tudta tartani azt a képet magáról, hogy ezt az egészet ő elsősorban továbbra is azért csinálja, mert szereti, és az csak egy döbbenet szerencsés véletlen, hogy a dolog közben ilyen népszerű lett. Ha Rowling tényleg nem folytatja egyáltalán a Potter-könyvek világát semmilyen formában 2007 után, ez a kép valószínűleg épen megmaradt volna róla a közönség fejében. Így viszont mostanra a helyébe lépett egy nő, akinek a számára most már csak biznisz, ami régen annyi gyereknek és felnőttnek olyan sok mindent jelentett.