Nemrég írtunk arról, hogy vizsgálat indult Ellen DeGeneres műsora ellen. Az Ellen Show már egy ideje hanyatlani látszik, ennek pedig fő oka az, hogy a munkahelyi légkör már kvázi elviselhetetlen. Állítólag pedig már nem csak a munkatársak lépnek be gyomorgörccsel a stúdióba, de maga a műsorvezető is.

DeGeneresről többen is állítják, hogy az egyik legundokabb tévés, a talk show producerei pedig gyakran tesznek rasszista, vagy csak simán aljas megjegyzéseket az alattuk dolgozókra.

A Daily Mail információi szerint a műsor a végéhez közelít, ugyanis már Ellen DeGeneres is úgy gondolja, hogy ideje lenne letennie a mikrofont.

Úgy érzi, már nem bírja tovább, és az egyetlen módja annak, hogy helyrehozza a brandjét az, ha lefújja a műsort. Igazság szerint pontosan tudja, mi folyik a színfalak mögött. Már nem is hoz neki annyit a show. A producereit hibáztatja

– állítja a lap egyik forrása.

A cikkből továbbá az is kiderül, hogy Ellen DeGeneres bocsánatkérései sem érnek sokat, ugyanis nem gondolja komolyan őket. Az informátor szerint a műsorvezető maga kreálta és engedte szabadjára ezt a mérgező közeget, és úgy véli, az egészben az a legrosszabb, hogy DeGeneres úgy tesz, mintha megdöbbentenék azok a dolgok, amik az utóbbi időben nyilvánosságra kerültek a műsora kapcsán.

Kérdéses tehát, hogy a műsorvezető valóban bezárja-e a bazárt, vagy tovább hüledezik például olyan kijelentéseken, hogy vannak olyan munkatársai, akiknek két éve nem hajlandó visszaköszönni, másoknak pedig állítólag az sem engedélyezett, hogy egyáltalán megszólítsák.