Egyre több részlet szivárog ki Paris Hilton hamarosan megjelenő dokumentumfilmjéből, a This Is Parisből. Az örökösnő a filmben borzalmas iskolai élményeiről is beszél, meg arról is, hogy az összes barátja kihasználta, bántalmazta. A Sun pedig ezúttal azt a részt szemlézte a dokumentumfilmből, melyben Hilton nyilvánosságra került szexvideójáról nyilatkozik. 

Csak hogy képbe hozzuk: a videofelvételt Hilton barátja, Rick Salomon készítette még 2001-ben, amit a pókerjátékos szakításuk után, 2004-ben adott el, 1 Nite with Paris (Egy éjszaka Parisszel) címmel. 

Ez volt az első igazi párkapcsolatom. 18 éves voltam. Annyira szerettem őt, csak boldoggá akartam tenni. Emlékszem, hogy elővette a kamerát. Belekényszerített a felvételbe. Olyan, mintha elektronikailag megerőszakoltak volna.

Amikor megkérdezték tőle, vajon ha ma szivárgott volna ki a felvétel, most is olyan hatással bírt volna, mint 2004-ben, Hilton azt felelte:

Ez egy tinédzserlány intim pillanata, aki nem tudta felmérni a helyzetet. Mindenki, aki megnézte, nevetett rajta, mintha valami vicceset látott volna. Ha ma történne meg, nem ugyanazok lennének a következmények, de [így] rossz embert csináltak belőlem. Valami rosszat tettem, de csak azért, mert annyira elveszett voltam és kétségbeesetten vágytam a szeretetre, amit a lehető legrosszabb emberben kerestem.