Június elején derül ki, hogy Fecsó, alias Szegedi Ferenc válása után egy újabb Vivient szemelt ki magának: a 2018-ban  a Miss Europe Continental Hungary szépségversenyen induló Kiss Vivient, akivel kvázi távkapcsolatban élnek, mivel Kiss szombathelyi.  A pár már év eleje óta találkozgat egymással, Fecsó a Velvetnek is beszélt arról, hogy mennyire remekül érzik magukat egymás mellett. Mégis, a héten megtartott Glamour-gálára Fecsó már egy másik hölgy társaságában érkezett, majd amikor a Blikk rákérdezett Kiss hiányára, Fecsó elmondta, hogy barátnőjével, aki éppen Szombathelyen volt, "nehéz időket élnek".

Szegedi Ferenc: „én lettem az ország papucsa"

Szegedi Ferenc: „én lettem az ország papucsa"

Szegedi Ferenc, alias Fecsó elmondta nekünk, mennyire volt megjátszva a luxusfeleségek, mit tanult a hírnévből, mik a jövőbeli tervei, és mi az, amit sokan nem tudnak róla, pedig érdemes lenne.

Mondjuk így, nehéz időket élünk. A távolság elég nagy gond, meg az is, hogy én nehezen nyitok új kapcsolat felé. Azért alig egy év telt el a legutóbbi szakításom óta és még el sem váltam hivatalosan. 

A páros nemrég szerepelt a TV2 Love Bistro című műsorában, ott még boldognak tűntek. Ennek ellenére azóta már párkapcsolti problémáik vannak, amit Fecsó a héten bulizással próbált orvosolni. Bár kapcsolatuk végéről még korai lenne beszélni, Szegedi elmondta, egyedül is jól megvan, nem kapcsolatfüggő.

Nem vagyok kapcsolatfüggő, csak azért, hogy legyen mellettem valaki, nem állapodok meg senki mellett és nem is küzdök senkiért. Jól érzem én magam egyedül is.