Meseország mindenkié

– ezzel a címmel jelentetett meg mesekönyvet a Labrisz egyesület, amelynek egy Dúró Dóra nevű, szélsőjobboldali politikus elég erős reklámkampányt csinált azzal, hogy a múlt héten egy sajtótájékoztatón ledarálta a kötetet. A könyv hivatalos ajánlója ez:

A kötet történeteiben ismert mesék újraírt változatait alkották meg a szerzők olyan hősökkel, akik valamilyen stigmatizált vagy kisebbségi csoporthoz tartoznak. Kilenc jól ismert szerző és nyolc új alkotó meséje került a gyűjteménybe, melyben többek között roma Pöttöm Pannával, meleg Hamupipőkével, sárkányölő pincérlánnyal, háromfülű nyúllal, mélyszegénységből, bántalmazó családból érkező és örökbefogadott gyerekhősökkel találkozhatunk.

Az országyűlési képviselőnő sommázata viszont a következő volt a Facebookon és az Instagramon is, bár az utóbbi oldalról már törölte vonatkozó posztját:

Nem tűri a Mi Hazánk, hogy a gyerekeket kitegyék a homoszexuális propagandának már azzal is, hogy a mesekönyvekbe csempészik be az abnormális életformát, ami így hazugság, hiszen a magyar kultúrának nem részei a homoszexuális királyfik.

Az országgyűlési képviselőnő nyíltan homofób megnyilvánulására azóta egyre több hírességtől érkezik reakció, Fluor Tomi például a 24.hu-nak nyilatkozott, többek között ezt:

Dúró Dóra ledarált egy olyan könyvet, ami alapjaiban az elfogadásról szól, például arról, hogy ne csúfold a fogyatékkal élőt, ne legyél előítéletes a romákkal és legyen benned érzékenység az öregek felé. Szerinte ezek aberrált dolgok, és számára csak a tökéletes magyar ember tekinthető embernek.[...] A homoszexualitás nem egy kór, ami fertőz és mindenkit elbuzít, aki egy pillanatra nem figyel oda, hanem egy dolog, amivel születik az ember és az égvilágon senkinek nem árt. Ellentétben azzal, ha valaki náci, azzal általában nem születünk, viszont elég sok embernek ártott már.

Hajós András a Facebookon tette hozzá a magáét Fluor Tomi nyilatkozatához:

Büszke vagyok rád! Fontos, hogy megnyilvánulsz közéleti kérdésekben is, fontos, hogy bátor vagy, mert tudod, hogy az igazságféltés néha nagyobb ügy, mint a közönségféltés.

Lakatos Márk szintén gyakran foglal állást közéleti témákban, és most Dúró Dóra mellett Budaházy Eddának is címezi gondolatait, amiket Instagram Storyban tett közzé:

Ők annyira jól meg tudják mondani, hogy kinek legyen gyereke, hogy ki és hogy nevelhessen gyereket – hát kéne most már azzal is foglalkozni, hogy ha valaki biológiai úton szülhet gyereket, de olyan vadbaromságokat csinál, mint ez a két nő és ilyen gyűlölet ömlik belőle... én nem hagynám, hogy ezeknek gyerekük legyen.

Azt gondolom, hogy a gyereknevelés legfontosabb kritériuma, hogy a gyerek szeretetet, szerető közeget kapjon. Ennek a két nőnek ömlik ki a száján a gyűlölködés – nem tudom róluk elképzelni, hogy a gyereküknek szerető környezetet tudnak biztosítani.

És egyáltalán, miért kell bedarálni egy mesekönyvet? Ha Dúró Dóra úgy érzi, hogy nem megfelelő a gyerekének egy mesekönyv, akkor ne vegye meg.

Szabó András, közismertebb nevén Csuti szintén foglalkozott a témával az Instagramján, illetve ő is nyilatkozott később a 24.hu-nak, többek között ezt:

Heine mondta, hogy „ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak”. Nagyon hasonlít ez a szélsőséges gondolkodás az 1933-as könyvégetéshez is.

Lilu szintén reagált a témára, szintén Instagram Storyban. Az alábbi rövid történethez hozzáteszi azt a hírt, hogy Ferenc pápa 40 katolikus, meleg szülővel találkozott, illetve szintén megosztotta Fluor Tomi nyilatkozatát:

A boltban tőlem 1 méterre álló hölgyet kedvesen megkértem, hogy húzza fel az orrára a maszkot. Erre torka szakadtából elkezd velem üvölteni, hogy semmi közöm hozzá, hogy hol hordja. Közben fröcsköl a nyála.

De nem is tudom, miért akadok ki az ostobaságon. A héten már könyvdarálás is volt.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
„Nem tudom elképzelni, hogy a gyerekének szerető környezetet tud biztosítani” – hírességek a mesekönyvdarálós botrányról

A Meseország mindenkié című könyvet ledaráló országgyűlési képviselővel szemben Lilu, Lakatos Márk, Fluor Tomi, Hajós András és Szabó András Csuti is felemelte a hangját.

1954 · Sep 28, 2020 03:24pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments