Ebben a posztban hazai hírességekkel kapcsolatos híreket foglalunk össze röviden, kezdve Zámbó Krisztián nyilatkozatával, amiből az derül ki, hogy ő és a testvérei már egy ideje nem nagyon beszélnek egymással, többek között erről beszélt egy interjúban a Blikknek.

Most már legalább két vagy három éve az a helyzet, hogy nem látjuk egymást és ritkán is beszélünk... Igazából nem vesztünk össze, csak elsodródtunk egymástól és nem tartjuk a kapcsolatot. Az egyik féltestvérem Amerikában él, ketten pedig Ausztriában dolgoznak.

A Nyerő páros című műsorban nemrég szerepelt, 40 éves híresség hozzátette, úgy érzi, 2001-ben elhunyt édesapját bántaná, ha látná, hogy megszakadt a kapcsolat gyerekei között.

További hírek még rövidebben:

  • Az Anti Fitness Club és a Jetlag nevű együttesekből ismert Molnár Tamás nemrég ünnepelte azt, hogy három éve leszámolt alkohol- és drogfüggőségével. Most a Bors kérdezte erről egy „Molnár Tamás 15 kilót fogyott” című cikkben, és az énekes hozzátette, hogy: „minekután nem nyúltam a piához, a munkába és a mértéktelen evésbe menekültem. Napjában többször jártam étterembe, és megszállottan habzsoltam az ízeket. Körülbelül tizenöt kilót híztam, annak is a nagy részét a fejemre, úgyhogy egyáltalán nem voltam elégedett magammal.”
  • A Való Világ 6. szériájának győztese, Aurelio Caversaccio jelenleg a büntetőperének másodfokú tárgyalását várja, továbbra is rendkívül rossz kedélyállapotban. A realitysztár a Ripostnak nyilatkozott arról, hogy úgy érzi, depressziós lett: „teljesen egyedül élek a hatalmas bajai házban és bevallom, egyre jobban érzem, hogy depressziós vagyok a magánytól. Gyakorlatilag önkéntes börtönben vagyok, amolyan előzetesben.
  • Varga Viktor és Puzsér Róbert kapcsolata még tovább romlott a napokban, erről részletesebben olvashat ebben a cikkünkben.
  • Peller Anna kettő nappal idősebb Kim Kardashiannél, azaz ma van a negyvenedik születésnapja. Az RTL-en a Reggeliben fel is köszöntötték, íme erről egy videó.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Zámbó Jimmy fiai nem beszélnek egymással

A hírösszefoglalóból az kiderül, hogy Zámbó Krisztián elsodródott a testvéreitől, de az nem, hogy 15 kilót hízott vagy fogyott-e Molnár Tamás.

1 · Oct 19, 2020 11:37am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments