A heti trendben vasárnaponként általában az elmúlt egy hétre tekintünk vissza, de a mai egy kivételes alkalom, mert már a szerdára készülünk, akkor lesz ugyanis a nagy nap:

Kim Kardashian negyvenedik születésnapja.

Ha az Ikeában már novemberben szólhat a Mennyből az angyal, akkor a Velvet is ünnepelheti minden realitysztárok és influenszerek védőszentjének születésnapját három nappal korábban, úgyhogy nézzünk Kim Kardashian majdnem tizenöt éve folyamatos médiaszerepléséből hat kiugróan emlékezetes öltözéket, egyben áttekintve az első számú médiaceleb karrierjét! Önnek melyik szett, melyik stílus, melyik Kim Kardashian a kedvence? Legalul lehet szavazni!

Butikoslány

Kezdjük a kezdeteknél: amint azt a mostanság véget érő reality első évadai dokumentálják, a nagy hírnév előtt Kim Kardashian egy gazdag családból származó, csinos butikoslány volt, a tesóival csinálták a Dash nevű üzletet, ahol a fenti kép is készült. A későbbi szupersztár egyrészt annak köszönhette, hogy egyre több figyelmet kapott ekkoriban, hogy haverságba került Paris Hiltonnal, valamint hogy 2007-ben nyilvánosságra került a szexvideója bizonyos Ray J rapperrel. A '10-es évek előtti Kim Kardashian még viselt színes ruhákat, volt még benne némi hamvasság, és mai szemmel szinte bájosnak hat, ahogy akkor sütött belőle a prosztóság és a butaság. Ezt nem én találom ki rosszindulatból: a Keeping Up With The Kardashians első évadai kifejezetten arra vannak kihegyezve, hogy a lányok, az élen Kimmel, bár csinosak és jószándékúak, döbbenet buták és el vannak kényeztetve.

Halloween, tíz évvel ezelőtt

2010-re már Paris Hilton nélkül is szívesen látták celebeseményeken Kim Kardashiant, emlékezetes ebből az évből az a Piroska-jelmez, amit a későbbi influenszer Heidi Klum évi rendes Halloween-partiján viselt. Egy jó példa ez a kép arra, hogy Kim Kardashiannek nincs, vagy legalábbis ekkor még nem volt különösebb saját stílusa, de bármit ráadtak, azt felvette, és bármit felvett, az jól állt neki (feltéve, hogy ki tudta belőle pakolni a melleit). Érdekes belegondolni egyébként, hogy az Instagram appot 2010 októberében találták fel, pár héttel azelőtt, hogy ez a piroskás kép készült. Ki gondolta volna akkor még, hogy pont Kim Kardashian lesz az, aki néhány évvel később csilliárdos bizniszt fog csinálni a képmegosztó alkalmazásból? Pár héttel a fenti fotó készülte után pedig, 2010 novemberében felröppentek az első pletykák, hogy Kim Kardashian Kanye Westtel jár.

Break the Internet

2014 novemberére Kim Kardashian túl volt már egy párhónapos házasságon egy kosárlabdázóval, és aztán tényleg komolyan összejöttek Kanye Westtel, pont hét éve, a menyasszony 33. születésnapján volt az eljegyzés. És akkor az egyébként alternatív/művészi vonalon mozgó Paper magazin a címlapjára tette a világ legközönségesebb bulvársztárját, annak is konkrétan a pucér seggét, és előre megmondták, hogy ettől ketté fog törni az internet. Hát nagyjából így is lett, hatalmas médiafelhajtás lett a dologból, ami még csodálatosabb annak fényében, hogy alapvetően semmit nem lehet látni ezen a nagyon híres címlapon, amit ne láttunk volna már korábban ezerszer. De az biztos, hogy sikerült valamennyi glamúrral kiegyensúlyozni Kardashian prosztóságát, adtak neki egy érezhető stílust, és itt már fekete-fehér, amit visel: fehér a gyöngysor, és fekete a kesztyű meg a ruha, amit éppen vesz fel vagy le. Mindennek szintén már öt éve, és az internetet azóta sem sikerült megragasztani.

Fekete átlátszó

A fenti kép egy eklatáns példa arra, hogyan láttuk a legtöbbször Kim Kardashiant az elmúlt években. Ezek a képek 2016 szeptemberében készültek Floridában, és Kim Kardashian ekkor a legtöbbször feketében járt, általában csipkében, de mindenképpen valami átlátszóban. Ha véletlenül nem feketében, akkor fehérben (ezt a színt aznap a férje viselte), vagy ha fehérben sem, akkor bézsben. Ez lett a bevált recept, nem túl sokat variált rajta azóta se, zuhog be a pénz évek óta töretlenül, minek változtasson?

Latex

2017-ben Kim Kardashian egy ideig platinaszőke volt, ebből az időszakból származnak a fenti képek – ez éppen Tom Ford divatbemutatója volt a New York-i divathéten. Ha pont ez a szett nem is tartozik minden idők legemlékezetesebb öltözékei közé, azért mégis itt a helye, mert egy jó példa arra, mennyire szereti Kim Kardashian a latexet. Nem mintha nála bármi különösebb jelentősége lenne ennek az anyagnak, sőt, Kim Kardashian tíz méteres körzetében valószínűleg minden értelmét és jelentőségét veszti, de a most már négygyerekes anyuka újabban istentiszteletre is latexben jár, ha sikerül beleférni. Szinte fölösleges megjegyezni, hogy a Kim Kardashian előtti időkben a latex a szadomazo-szexualitás, illetve a fétisek világát idézte, de ha Kim Kardashian viseli, akkor ez is csak egy anyag, ami jól kiemeli viselője milliószor látott idomait.

Met-gálás glamúr

Csúcspontnak tekinthető a 2019-es Met-gála Kim Kardashian karrierjében annyiban, hogy talán soha korábban nem tudták ennyire kivetkőztetni őt természetes prosztóságából, és ennyire hihetően átlényegíteni drágakövektől csöpögő glamúrdívává.

Önnek melyik szett a kedvence Kim Kardashiantől?

Thierry Mugler (aki 2003 óta nem jelentkezett új kollekcióval, viszont mint ebből a tíz éves cikkből kiderül, erotikus artistáknak cirkuszi fellépőruhát igen!) már csak azért is végzett zseniális munkát, mert úgy tudta ezt a szettet megalkotni, és némileg új embert csinálni Kim Kardashianből, hogy közben nem nyúlt azokhoz az attribútumaihoz, amikről a legkönnyebben felismerhető. Egyrészt, ami a legfontosabb: ebből a helyenként átlátszó miniruhából is kinn van mindene, az egész összeállítás a mellekről és a fenékről szól elsősorban. Másrészt a dressz az egyetlen olyan színnek egy verziója, amit Kardashian előszeretettel visel a feketén és fehéren kívül: ez is bézs/barna. Harmadrészt alapvetően megmaradt, de kicsit variálódott a leengedett, hosszú, fekete haj, és érdemes megfigyelni a sminket is, mert az is annak egy kifinomultabb verziója, amit Kim Kardashian a fenti képek szerint tizennégy éve minden áldott alkalommal visel, ha meg kell jelenni.

Nos, ha végiglapozta a fotókat, válasszon kedvencet, várjuk a szavazatát!