Hiába, hogy már négy éve jelent meg Britney Spears utolsó albuma, az énekesnő koncertek és új lemez nélkül is megoldja, hogy foglalkozzon vele a sajtó. (Főleg, hogy a közelmúltban az ügyvédjén keresztül jelentette be, hogy amíg apja a gondnoka, szünetelteti a zeneipari karrierjét.) Legutóbb például azért cikkezhettünk róla, mert hiába próbált meg a bíróságon megszüntetni apja felette gyakorolt gyámsági jogkörét, nem jött össze neki.

Ezért talán érthető, ha a születésnapját december 2-án ünneplő Spears úgy döntött, kicsit előrehozza az ünneplést, és már most megtartja a szülinapi hawaii vakációját.

Repülőre is szállt testépítő barátjával, 

Sam Asgharival, ahol Spears kreatív kedvében volt, úgyhogy összedobott magának a fedélzeten egy igencsak szemkápráztató gyümölcssalátát, amibe még brokkoli is került.  És retek.

Landolásuk után Spears egyből posztolt. Mint kiderült, a Hawaii-szigetcsoport második legnagyobb szigetére, Mauira látogattak el. 

Kérlek ne foglalkozz a hajammal

– kommentálta napszemüveges szelfijüket.