Ahogy azt már tudhatja, Johnny Depp és Amber Heard válásának történetére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy békés és gyors lefolyású. A színész most éppen azzal vádolja volt feleségét, hogy azt a 7 millió dollárját (2 milliárd forint), amit még 2016-ban, a válásuk elején Heardnek ítéltek, és amiről a színésznő azt mondta, hogy eljótékonykodja, valójában nagyrészt megtartotta magának, írja a Daily Mail.

Heard több éve azt mondta, egy Los Angeles-i gyerekkórháznak és egy American Civil Liberties Union nevű nonprofit szervezetnek adományozza a hatalmas összeget, Depp ügyvédei pedig megpróbáltak utánajárni, teljesítette-e az ígéretét a színésznő. Az utóbbi intézmény elzárkózott attól, hogy segítse az ügyvédek munkáját (mondván ezek bizalmas információk), a kórház azonban közölte: Heardtől eddig csak százezer dollárt (kicsit kevesebb, mint 30 millió forint) kapott, ami jóval kevesebb hétmillió dollár felénél (egymilliárd forint).

Depp ügyvédei szerint ez már bizonyíték arra nézve, hogy Heard nemcsak a különböző újságoknak hazudott a jótékonykodásáról, hanem a londoni bíróságon sem mondott igazat. 

Házasságunk egész ideje alatt anyagilag független maradtam Depptől, a váláskor Depptől nekem megítélt pénzt jótékonyságra költöttem

– nyilatkozta 2020 februárjában Heard, akinek jogi képviselője, Elaine Charlson Bredehoft szerint ügyfelének szándékában áll a teljes, hétmillió dolláros összeget karitatív célra költeni, majd hozzátette, Heardnek dollármillióiba került, hogy védekezzen Depp hazug rágalmai ellen a bíróságon.