Korábban kijött már egy másfél perces beharangozó A szolgálólány meséje című sorozat negyedik évadáról, de most itt a kicsit hosszabb, hivatalos előzetes is. (Magyarországon április 29-től lehet megnézni az HBO Go-n.)
Az összefoglaló annyira tömör, hogy (főleg ennyi kihagyás után) nehéz értelmezni. A harmadik évad azzal ért véget, hogy az Elizabeth Moss alakította June és néhány társnője gileádi gyerekeket csempésznek ki Kanadába, összeesküvést szervezve, miközben többen odavesznek – most az ő további kalandjaikon lesz a hangsúly. June továbbra is vissza akarja szerezni a lányát, az előzetes alapján nem sem jól alakul, és küzd az igazságért, miközben sok mindent elveszít. Szívtelen Lydia (Ann Dowd) kikészül a sok elröptetett gyerek miatt. A Waterfordok (Yvonne Strahovski, Joseph Fiennes) pedig Kanadában taktikáznak – erről jött korábban pár forgatási képünk, itt megtekinthetők. Többek közt Yvonne Strahovski szerepel a torontói felvételek fotóin.
Jött néhány kép A szolgálólány meséje forgatásáról
Az új évadban szerepel az említettek mellett még Alexis Bledel (Emily Malek), Madeline Brewer (Janine), Max Minghella (Nick) is, meg még persze sokan mások.