Úgy is fel lehet fogni,hogy egy munkahelyi szerelmi viszonyról szól az alábbi videó: egymásba szeretett a hamarosan véget érő Barátok közt két színésze. Gombos Krisztián 2018-ban csatlakozott a sorozathoz Szilágyi Oszkár szerepében, amíg Truckenbrod Fanni 2019-ben kapta meg Fekete Luca karakterét. Truckenbrod Fanni az első jelenetében pont Gombos Krisztiánnal forgatott, ezt az élményt is felidézték ma reggel az RTL Klub Reggeli című műsorában azután, hogy a két színészről a tegnapi Story magazinban megjelent, hogy kapcsolatban vannak.

Az első közös munkából azonban nem lett azonnal szerelem, már csak azért sem, mert Truckenbrod Fanninak ekkor volt egy kapcsolata, még ha saját bevallása szerint nem is volt ez egy különösebben komoly kapcsolat. De annak a viszonynak vége lett, Gombos Krisztián pedig kitartóan udvarolt: például betette Truckenbrod fakkjába kolléganője kedvenc csokiját. A színész szerint ebben semmi szándékosság volt, nem direkt csábított.

Ez tudat alatti elcsábítás [volt], nem szándékos

– erősíti meg Truckenbrod Fanni is.

Az interjúból az is kiderül, hogy pár az eljegyzésen komolyan még nem gondolkozik (bár Gombos Krisztián már néha nézeget menyasszonyi ruhákat az interneten), de az már tervben van, hogy hamarosan egy közös házba költöznek Budapest mellett. A két színészről az alábbi képet Gombos Krisztián októberben publikálta, nem sokkal azelőtt valószínűleg, amikor a tudat alatti csábítás után végül összejöttek: azt mondják, fél éve tart a szerelmük.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Összejött a Barátok közt két színésze: Truckenbrod Fanni és Gombos Krisztián a kapcsolatukról beszélt

Gombos Krisztián a forgatások alatt tudat alatt elcsábította Truckenbrod Fannit, így írja le a két színész kapcsolatuk kialakulásának történetét.

0 · Jun 04, 2021 12:23pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments