Nemrég óta lehet tudni, hogy a Való Világ legutóbbi évadában szerepelt Balázs Mercédesz utat engedett a késztetésnek, hogy zenei pályára lépjen. Íme az első megtett kilométer, a Tedd be!amelynek köszönhetően az is kiderült, hogy a művészneve helyesen: Cedes.

A klipben Balázs Harley Quinnként jelenik meg, társa, G.w.M pedig természetesen Joker karakterében. Komolyabb cselekményről nem számolhatunk be: elfognak egy illetőt, aki körül utóbb hosszan márászkodnak egy padláson. Végül aztán súlyosan bántalmazzák, emiatt került erre a posztra 18+ jelzés.

A dal mondanivalója nagyjából annyiban megfogható, hogy Balázs Mercédesz tisztában van irigyei számosságával, illetve saját vonzó mivoltával, emiatt kérdőre vonja az ellene áskálódókat, hogy mégis mit gondolnak, főleg, ha szemtől-szembe hízelegnek neki. Értetlenül áll azok előtt is, akik a szüleiktől kapott pénzzel hivalkodnak. A kirívó mennyiségű autotune-használat miatt nem mernék rá mérget venni, hogy énekel is a felvételen, de kétségkívül rappel.  

Mit szól hozzá?

 Az igazán közeli múltban már írtunk arról, hogy a Való Világ szereplői hajlamosnak tűnnek zenéléssel is próbálkozni – egyiküket, VV Zsófit a Tedd be! kommentszekciójában is invokálják, mondván, az a dal jobban sikerült. Döntse el ön.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Tedd be! - íme VV Merci, vagyis Cedes első dala

Eddig kellett várni a zenei pályán megtett első lépésre, amelyet minden bizonnyal sok másik követ majd.

21 · Jun 16, 2021 01:03pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments