IMG-0531

Sydney van den Bosch: meg akartam mutatni, hogy fest a testem pózolás nélkül striákkal, hurkás pocakkal

2021.06.21. 10:17

26 éves, modell, influencer és a Farm VIP egykori versenyzője, aki az egészséges testképért kampányol: Sydney van den Bosch a Velvetnek a bőrhibáiról, az önképéről, a daganatos betegségéről beszélt, és elmondta véleményét azoknak is, akik pusztán egy babaarcú, üresfejű egykori szépségkirálynőt látnak benne.

Kikerült egy videó a hivatalos Instagram-oldalára, mellyel a testpozitív életszemlélet fontosságára szeretné felhívni a figyelmet. Honnan jött az ötlet, hogy az ügy mellé álljon?

Amikor szépségkirálynő voltam, azt mondták, hogy nem vagyok elég formás, amikor pedig modellkedtem, nem voltam elég vékony – a szépségiparnak nagyon nehéz megfelelni. Átlagos súlyú és testmagasságú nő vagyok, mégis néha úgy éreztem, képtelen vagyok eleget tenni az elvárásoknak. Nincs kockás, elképesztően feszes hasam, na és? Ha leülök, előbukkan néhány hurka, nem szégyellem. A csapból is az folyik, hogy mindenkinek mennyi ideje van edzeni és hogy ez egy saját döntés, hogy erre időt szánnak – ez koránt sincs így! Azok a nők, akik háztartást vezetnek, mellette gyerekeket nevelnek, nem mindig tehetik meg, hogy eldobnak mindent és edzeni kezdenek. Ha elmegyek vacsorázni a férjemmel, azt számoljam, hogy hány kalória van az ételben? A fenéket! A videót a fotósom csinálta, akivel a bikinis képeket is készítettük. Modellként pontosan tudom, hogy kell állnom ahhoz, hogy jól mutassak, de meg akartam mutatni azt is, hogy fest a testem pózolás nélkül striákkal, hurkás pocakkal, hiszen senki sem tökéletes.

Korábban beszélt arról, hogy a bőrével komoly gondok voltak.

Az arcom egy bőrfertőzés miatt elképesztően csúnya lett. Aknés és gyulladt volt. Ha nem a férjem van mellettem, hanem egy másik férfi, nem tudom, hogy ilyen jól viselte volna-e. Rengeteg antibiotikumot szedtem, hónapokig küzdöttem. Bár felépültem, a hegek végül megmaradtak.

Előfordult, hogy sanyargatta magát egy-egy munka miatt?

Mindig jojóeffektusba estem, ha hirtelen le kellett adni néhány kilót. Ezek önkínzó diéták, melyek nemcsak az egészségre, hanem a testre is rettentő rossz hatással vannak. Értelmetlen és butaság az egész, senkinek sem javaslom. Nem járok minden nap edzőterembe, de a rendszeres mozgást igyekszem ismét beiktatni a mindennapjaimba, imádok finomakat enni és inni, csupán megfontoltabban étkezem, mint korábban.

A párja, Egerszegi Tamás is olyan tudatosan él, mint ön?

Az étkezés egy sarkalatos pont a kapcsolatunkban. Ritkán veszekszünk, de ha ételről van szó, akkor időnként előfordul. Tamás futballista, számára elengedhetetlen az egészséges étkezés, emellett vegán, ezért muszáj kétféle ételt főznünk: egyet nekem, egyet neki. Ő sokkal szélsőségesebben és szigorúbban étkezik, mellyel nem mindig tudok azonosulni, ilyenkor összecsattanunk, de ez tényleg nagyon ritka.

Igaz, hogy a kommentelők husikának csúfolták?

Több képem alatt is azt olvastam, hogy néhányan azt írták, hogy husika vagyok. Mindig azt válaszolom, hogy oké, legyek az, én így is jól érzem magam. A bikinis képek alatt jellemző ez, de már nem foglalkozom vele. Az ilyen esetek miatt szoktam azt mondani a követőimnek, hogy ne akarjanak megfelelni senkinek, főleg ne a közösségi oldalaknak. Az Instagramon sajnos sokan hazudnak, filterezik és retusálják a fotóikat, ezzel rossz érzést keltve a felhasználókban, és egy hamis testképet kialakítva a fiatalokban.

Ön például photoshopolja a képeit?

A fotósom retusálja ugyan a képeim, de ez nem azt jelenti, hogy „átszabja” az arcom, csupán javít a minőségén. A csapattal inkább filterezünk. A striáim, a narancsbőröm vagy a bőrhibáim például nincsenek eltüntetve. Ha valakivel találkozom az utcán, ugyanúgy nézek ki, mint az Instagramon.

Ismert emberként mi a véleménye az Instagramról, és arról, hogy hogyan hat a fiatalokra? 

A fiataloknak olyan tartalmakat kell látniuk, melyek hitelesek. Ahogy korábban említettem, mint sok más közösségi platformon, itt is sok a ferdítés. Öröm látni, hogy vannak még olyan influencerek vagy hírességek, akik a rosszat is megosztják az életükről, nemcsak a jó dolgokat. Véleményem szerint elengedhetetlen, hogy a több százezer követővel rendelkező emberek felvállalják a gondjaikat, megmutassák a rajongóiknak, hogy hiába néznek ki jól a fotókon, ők is küzdenek hétköznapi problémákkal.

Elégedett a megjelenésével?

Bár szerintem nincs olyan nő, aki ne változtatna magán legalább egy dolgot, én elégedett vagyok önmagammal. Elfogadtam a testem, és ez boldoggá tesz. Azt gondolom, hogy az elfogadás nem arról szól, hogy ha csúnya az arcbőröd, ne küzdj ellene, hanem törődj annyira magaddal, hogy jó érzés legyen tükörbe nézni.

Számomra fontos és fontosnak is kell lennie a megjelenésnek, hiszen ez a munkám, ebből élek, de ez nem arról szól, hogy mindent megteszek a tökéletességért, sokszor járok például smink nélkül is.

Rendelkeznünk kell egy egészséges önkritikával, különben könnyen beleőrül az ember ebbe a tökéletességet hajszoló világba.

Tavaly két daganatot is eltávolítottak a méhnyakáról. Hogy van most?

A családom genetikailag hajlamos a daganatos megbetegedésekre, sajnos engem sem került el ez. Miután télen kiderültek a bajok és kétszer is megműtöttek, eldöntöttem, hogy 2021 a megtisztulásról fog szólni. Olyan jó most már úgy elmenni az orvoshoz, hogy pozitív hírekkel fogad. Meggyógyultam, minden rendben.

Azért is beszéltem erről, hogy felhívjam a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára, főleg a fiatalabb követőimnek. Ez a betegség lerántott a földre.

A családom nélkül biztos nem ment volna ilyen jól a felépülés, de szerencsére tőlük mindig rengeteg pozitív energiát kapok.

Hogyan élte meg a koronavírus-járványt?

Az édesapámat már egy éve nem láttam. A járvány miatt tavaly júliusban kiköltöztettük Spanyolországba a testvéréhez. Apukám már hetven éves, tüdőbeteg, az esélyét sem akartuk megadni annak, hogy beteg legyen. Ősszel azt hittük, hazajöhet, de a járvány keresztülhúzta a számításainkat. Idén júliusban végre újra átölelhetem! Sosem szakadt még szét a családom, remélem, többé nem is következik be ez az állapot.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Sydney van den Bosch: meg akartam mutatni, hogy fest a testem pózolás nélkül striákkal, hurkás pocakkal

Szépségkirálynőként azt mondták, nem elég formás, modellként azt, nem elég vékony. De ő már nem foglalkozik azokkal, akik husikázzák.

0 · Jun 21, 2021 10:17am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments