Lil Nas X egy 22 éves, nyíltan meleg énekes-rapper, akinek első száma, az Old Town Road minden idők legsikeresebb slágere lett Amerikában, és aki idén tavasszal Call Me By Your Name című botrányvideójával tért vissza és aratott újabb sikereket. Ahogy telik-múlik az idő, Lil Nas X nem hagyja, hogy feledésbe merüljön az ő létezése, és egyre bátrabban bombázza a közvéleményt egyre provokatívabb dolgokkal.

A Call Me By Your Name című klip ugyan roppant erős szexuális tartalmat mutatott be, de azért gyakorlatilag csak egy öltánc szerepelt benne. Nos, a dalt Lil Nas X előadta a BET Awardson, és ott viszont volt egy melegcsók a koreográfia csúcspontjaként, ráadásul úgy, hogy a hiányos öltözékű rapper közben két, szintén csaknem meztelen táncost ölel magához.

A fenti (Michael Jacksontól a Remember the Time című klip által ihletett) kontent a Google/YouTube szerint nem korhatáros, de mi már ezt sem mernénk a 18+-os figyelmeztetés nélkül kitenni. Lil Nas X ráadásul azóta srófolta tovább a dolgot és olyan nyíltan beszélt a Twitteren szexuális preferenciáiról, amint azt ebben a témában hasonlóan széles körben ismert popsztár még sosem tette. A csók által keltett felháborodásra utalva azt írta egy tweetben, hogy ha egy smárolásból ekkora dolog lett, akkor legközelebbi fellépésén már majd dugni fog valakivel. Több kritizálónak személyesen is visszaszólt, többek között egy kommentelőnek, aki szerint Lil Nas X bizonytalan a saját szexualitásában.

Igazad van, bizonytalan vagyok a szexualitásomban. Nagy utat kell még megtennem ebben a tekintetben, ezt sosem tagadtam. Ha arra szoktatja rá az embert a társadalom egész életében, hogy gyűlölje magát, akkor elég sokáig tart erről leszoktatni magát. Pontosan ezért csinálom, amit csinálok

– írja Lil Nas X, majd egy másik júzernek is válaszolt, aki kerek perec megkérdezte a rappertől, hogy aktív-e vagy passzív, mármint az anális szexben. Lil Nas X válasza nem tűnik túl bizonytalannak, amikor erre rávágja a „power bottom” kifejezést, ami azt jelenti, hogy passzív, de nem rendeli alá magát a partnerének.

Azt tanítjuk a passzívaknak, hogy menjenek össze, legyenek minél kisebbek. Azt mondjuk a passzívaknak, lehetnek ambícióid, de azért ne vidd túlzásba. Törekedj a sikerre, de azért ne túl nagy sikerre. Mert egyébként fenyegetnéd azt, aki felül van

– jut Lil Nas X a szexuális preferenciáktól rövid úton filozófia magasságokba.