Előző románcaiból inspirálódva készült a Dancing With The Stars című műsor szombat esti adására Tóth Andi. A fiatal énekesnő azt mondja, korábbi kapcsolatai gyakran viharosak és drámaiak voltak, és táncpartnerével, Andrei Mangrával ezt próbálták meg a színpadra vinni, amikor cha cha chát adtak elő. 

Az én párkapcsolataimban eddig mindig pakolás volt. Vagy én pakoltam, vagy ő pakolt, vagy mindketten pakoltunk, aztán mégis maradtunk. Minden csütörtökön volt valami, de naivan hiszem, hogy ha valaki marad, akkor az nem a hátsó felem miatt fog maradni.

– nevette el magát az énekesnő, hozzátéve, ő az a típus, aki mindent helyre akar hozni és mindent meg akar beszélni a párjával.

Aztán arról is beszélt, hogy:

A legtöbb párkapcsolatom ott bukott meg, hogy én már komoly kapcsolatra vágyom, egy nyugodt, csendes embert szeretnék, akinek teljesen átlagos munkája van, szerény személyisége, nyilván férfias, de ettől függetlenül alázatos.

– fejtette ki az X-Faktor korábbi győztese, aki azt mondja, régóta egyedül van, de ha közel enged magához valakit, akkor családcentrikus üzemmódra kapcsol, sürög-forog a konyhában és kényezteti a párját.

Íme, a produkció, amellyel Tóth Andiék felforrósították a hangulatot, és amellyel maximális pontszámot zsebeltek be:

Az egyik zsűritag, Ördög Nóra egyébként azt mondta a produkció kapcsán, hogy "ebben szex volt":