Nem túlzás azt állítani, hogy a zene mindig is fontos részét képezte a mindennapjainknak. Bármilyen hangulatban is legyünk, ahhoz passzoló dalokat mindig találhatunk, mi több, temérdek szórakoztató tevékenység fő- vagy kísérőeleme a zene  elég, ha csak a fesztiválokra vagy koncertekre gondolunk. A zeneiparban tehát rengeteg pénz van, így nem véletlen, hogy onnan kerül ki a világ legvagyonosabb embereinek nagy része.

A legtehetősebb zenészek rangsora ugyanakkor közel sem állandó: a lista évről-évre változik, hiszen vannak, akik valamilyen oknál fogva kicsúsznak az élbolyból, míg mások szépen, csendben tesznek szert elképzelhetetlen méretű vagyonra, ezzel sokakat meglepve.

1. Kanye West

A huszonkétszeres Grammy-díjas amerikai rapper, Kanye West, azaz Ye, fontos szerepet játszott a 21. századi rap-, hiphop- és popkultúra fejlődésében.

A 2020-as amerikai elnökválasztáson is induló, de azt elbukó zenész bevételei nem csak zenei jogdíjakból származnak: többek között divattervezéssel is foglalkozik, Yeezy nevű márkája nagy népszerűségnek örvend. Bár saját bevallása szerint vagyona mintegy 6,6 milliárd dollárra (2128,2 milliárd forintra) rúg, a Forbes szerint ez az összeg valójában 1,8 milliárd dollár (580,8 milliárd forint) körül lehet. Bármi is legyen az igazság, mindenképpen a lista élén áll.

2. Rihanna

A kilencszeres Grammy-díjas barbadosi énekesnő, Robyn Rihanna Fenty, azaz Rihanna annak ellenére is tagja a dollármilliárdosok klubjának, hogy az elmúlt években egyetlen új dalt sem adott ki. 2017-ben saját fehérnemű-, illetve kozmetikai márkát alapított Fenty néven, amivel berobbant a piacra. Az énekesnő vagyonát 1,7 milliárd dollárra (548,1 milliárd forintra) becsülik.

3. Jay-Z

Shawn Corey Carter, ismertebb nevén Jay-Z, pénzügyileg a legsikeresebb hiphopelőadónak számít. Milliárdokat kaszált azzal, hogy a közelmúltban eladta a Tidal nevű zenei streamingszolgáltató többségi tulajdonrészét a Twitter társalapítójának, Jack Dorseynek. A hiphopcézár mostanra 1,4 milliárd dollárra (451,4 milliárd forintra) gyarapította vagyonát.

4. Paul McCartney

Sir James Paul McCartneyt a 20. század egyik zenei ikonjának, a brit rockzene megtestesítőjének tartják. A Beatles ikonja a hatvanas évek óta tartó pályafutása során 1,2 milliárd dollárt (386,9 milliárd forintot) halmozott fel.

5. Andrew Lloyd Webber

Arra, hogy a színházi zeneszerzés is igencsak kifizetődő tud lenni, Sir Andrew Lloyd Webber az élő példa. A késői 20. század egyik legnépszerűbb színházi zeneszerzőjének vagyonát 1,18 milliárd dollárra (380,5 milliárd forintra) teszik. Az angol zeneszerző nevéhez köthető musicalek, mint a Jézus Krisztus szupersztár (1973), az Evita (1996), a Macskák (1994) és Az Operaház fantomja (1997) folyamatosan színpadon vannak világszerte.

6. P. Diddy

Sean Combs amerikai rappert többféleképpen ismerhetjük: Puff Daddyként, P. Diddyként vagy egyszerűen csak Diddyként is hivatkozik magára. Saját lemezkiadót alapított, az övé a Bad Boy Entertainment. Diddy több mint két évtizede a világ egyik legjobban fizetett és leggazdagabb előadóművésze, akinek becsült vagyona 912 millió dollár (294 milliárd forint).

7. Madonna

A többszörös Grammy- és Golden Globe-díjas énekesnőt, Madonna Louise Veronica Ciccone-t a popkultúra egyik legmeghatározóbb alakjának tekintik. A pop királynőjének is nevezett énekesnő a becslések szerint mintegy 850 millió dollárt (274 milliárd forintot) tudhat magáénak. 

8. Dr. Dre

André Romelle Young, művésznevén Dr. Dre, Grammy-díjas amerikai hiphop producer, rapper és színész. Ő az alapítója és jelenlegi vezérigazgatója az Aftermath Entertainmentnek és a Beats Electronicsnak. Dr. Dre a harmadik leggazdagabb hip-hop előadónak számít a maga 912 millió dollárjával (294 milliárd forintjával).

9. Herb Alpert

A legendás amerikai dzsessz­trombitás, Herb Alpert, mostanra 805 millió dollárra (259,5 milliárd forintra) gyarapította vagyonát.

10. Celine Dion

A többszörös Grammy-díjas kanadai énekesnő, Celine Dion kivételes énekhangját mindenki ismeri. Miután leszerződött az Epic Recordsszal és a francia mellett számos angol nyelvű lemezt is elkészített, a popzene történetének egyik legsikeresebb művészévé vált. Dion minden idők legbefutottabbkanadai előadójának számít. Ezen a listán 800 millió dollárjával (257,9 milliárd forintjával) ő a tizedik.

Íme, a  Nubia magazin  és a  Car Mart  nevű portál nyomán készített lista még egyszer:

  1. Kanye West  – 6,6 milliárd dollár (2128,2 milliárd forint)
  2. Rihanna – 1,7 milliárd dollár (548,1 milliárd forint)
  3. Jay-Z – 1,4 milliárd dollár (451,4 milliárd forint)
  4. Paul McCartney – 1,2 milliárd dollár (386,9 milliárd forint)
  5. Andrew Lloyd Webber – 1,18 milliárd dollár (380,5 milliárd forint)
  6. P. Diddy – 912 millió dollár (294 milliárd forint)
  7. Madonna – 850 millió dollár (274 milliárd forint)
  8. Dr. Dre – 820 millió dollár (264,4 milliárd forint)
  9. Herb Alpert – 805 millió dollár (259,5 milliárd forint)
  10. Celine Dion – 800 millió dollár (257,9 milliárd forint)