Bár nagyon élvezték, hogy kísérletezgethettek, végül nem került be A Gucci-ház című filmbe Stefani Germanotta, azaz Lady Gaga és Salma Hayek pikáns szexjelenete. Karaktereik, a fekete özvegyként elhíresült Patrizia Reggiani és az őt segítő médium, Giuseppina Auriemma, azaz "Pina" igencsak összemelegedtek, ám a köztük húzódó érzéki szálat végül nem építették be a cselekménybe.

Ha egy jelenetet kivágnak, általában azért van, mert vagy megakasztja a történet lendületét, esetleg feleslegesnek ítélik meg a filmen dolgozók, vagy úgy gondolják, logikailag nem illik túlzottan cselekménybe. Bár az olasz divatház örököse, Maurizio Gucci és Patrizia Reggiani megismerkedéséről, házasságáról, és a férfi meggyilkolásáról szóló film sokak szerint így is elég hosszúra sikeredett, a rajongók nemigen bánták volna, ha Gagáék szexjelenetét is láthatják. 

A jelek szerint ez a 35 éves Oscar-díjas énekes-színésznő és az 55 éves filmszínésznő-producernek sem lett volna ellenére.

Ennek a filmnek vannak olyan részei, melyeket nem láthatott a közönség. Például azt sem, amikor Pina és én szexuális kapcsolatba bonyolódunk egymással. Ki tudja, talán majd a rendezői változatba bekerül. Ez is bizonyítja, hogy Ridley Scott milyen remek rendező, mert engedte nekünk, hogy kísérletezzünk ezzel. Emlékszem, még a forgatáson azt mondtam Salmának, hogy »Szóval, miután Maurizio meghalt, lehet, hogy forróbbak lesznek köztünk a dolgok?« Ő azonban nem értette, mi a fenére gondolok

– magyarázta legfrissebb interjújában Gaga, mire Hayek rávágta: az énekes-színésznő egyáltalán nem viccel, hiába tűnhet úgy.

Lady Gaga arról is beszélt, hogy szerinte Patrizia Reggiani küldhette azt a légyrajt, amely "megtámadta" őket a forgatáson. Az énekes-színésznőt akkor vették körbe a rovarok, amikor az utolsó forgatási napon búcsút vett karakterétől. 

A forgatás utolsó napján a római lakásom erkélyén álltam, és egy szál cigarettával a számban Dean Martin 'Mambo Italiano' című számát énekelgettem. Akkor Patrizia voltam. Ám tudtam, hogy búcsút kell intenem neki. Egy hatalmas légyraj követett engem mindenhova. Szentül hiszem, hogy ezeket Patrizia küldtem. Készen álltam arra, hogy elengedjem őt

– emlékezett vissza Gaga, akiről régóta tudni lehet, hogy a nőket is vonzónak találja.