Mosonmagyaróváron nyitott nemrég saját virág- és dekor üzletet Kapócs Zsóka. A híresség a Palikék Világa by Manna egyik adásában mesélt karrierje legfontosabb fordulópontjairól.

Kapócs felidézte, hogy szépségkirálynőként milyen nehéz volt számára, hogy a színésztársadalom befogadja. Azt is nagyon rosszul élte meg, hogy nem sikerült bejutnia a Színművészeti Főiskolára.

Abba én majdnem belehaltam, hogy nem vettek fel, és hogy a harmadik rostán estem ki. Amikor az Operettben Udvaros Dorottyát váltottam, úgy éreztem, hogy eljutottam a csúcsra... Az Operettben eltöltött három évem után - ahol nem éreztem egyébként túl jól magam - azt éreztem, hogy már nem vagyok boldog azzal, amit csinálok.

– magyarázta a híresség, aki ezután másik gyermekkori szenvedélyének kezdett élni, és Milánóban tanult lakberendezést. Kapócs Zsóka azt is elárulta: hat évig küzdött azért, hogy édesanya lehessen. Kisfia hamarosan négyéves lesz, de még mindig alig hiszi el, hogy valóban gyermeke lett, ugyanis ebben igazán sosem mert hinni.

Na ott nem voltam magabiztos! Az életemet elég magabiztosan élem, hál' Istennek ezt kaptam valahonnan, nem vagyok bizonytalan típus, ha tudom, hogy szeretnék valamit. Viszont a gyerekkérdés nem rajtam múlott, nálam sokkal hatalmasabb erőnek a döntése, úgy éreztem, ha megfeszülök, se tehetek semmit. A saját részemet elvégzem, elmentem a falig, tettem, amit kell. Ez egy hat éves küzdelem volt, nem hittem el, hogy valaha látni fogok egy pozitív terhességi tesztet. Tudtam, hogy el kell hinnem, és úgy is csináltam, mintha elhinném, de nem tudtam vizualizálni... Erről nem is tudok beszélni, mert annyira lehetetlen, ma sem hiszem el, hogy van Borisz.

– vallotta be Zsóka, aki küzdelmei mellett arról is beszámolt, milyen hálás Simek Péternek, az egykori válogatott futballistának, aki jelenlegi párja, és gyermeke édesapja.

Borzasztó volt, endometriózissal műtöttek, abból is a 4-es fázis, a legdurvábbnak a háromszorosa volt bennem. Az orvosom azt mondta, hogy »látom, mint az életben mindenhol, itt is túlteljesített«. Akkor megműtöttek, aztán még egyszer megműtöttek, meg még egyszer. Akkor volt párom, aztán szakítottunk, akkor lombik lett, szakítottunk, aztán új párom lett. Nem is akarok ennél jobban belemenni, úgy ahogy volt, kínkeserves volt ez a hat év. Megtalálni Boriszkának az apukáját, aki egy gyereket úgy tud felnevelni, mint egy igazi apa... Nem tudom, hány ilyen apa van a világon, de az biztos, hogy a Jóisten velem volt, hogy így és most jött össze. Az is biztos, hogy Simeknek csak köszönhetek.

– mesélte a kálváriájáról.