Nagyon bátornak kell lennie az embernek ahhoz, hogy gyereket vállaljon a mai világban, vallja Galambos Dorina, aki több okot is fel tud hozni arra, miért nem alapított még családot. Az énekesnő úgy véli, kezd kifutni az időből, de elmondása szerint akkor sem ébredt benne anyai ösztön, amikor házassága még javában tartott. 

Exférjével, Pély Barnával való kapcsolata csaknem 15 éven át tartott, mégsem merült fel bennük, hogy családot alapítsanak.

Mentünk a szélrózsa minden irányába fellépni, este elmeséltük, kivel mi történt – ez nekünk elég volt. Nem lettem volna az a csaj, aki otthon gyereket nevel, és ez most sem változott. Amiért elvesztettem anyukámat, gyakran felmerül bennem: mi van, ha velem is megtörténik? Az időből is kezdek kifutni, ezenkívül elég nagy bátorság gyereket szülni erre a világra! Vírus, háború, természeti katasztrófák – soroljam? Nem is akarok olyan sokáig élni

– magyarázta a HOT! magazinnak adott interjújában az énekesnő, aki édesanyját 17 éves korában, éppen az érettségi előtt vesztette el. Anyukája gyógyíthatatlan beteg volt, gyorstalpalón készítette fel őt az életre.

A Sztárban sztár nyolcadik szériájának versenyzője azt mondja, régóta úgy érzi, hogy nem szeretne hosszú életet.

Már az 50 év is billeg! Na jó, maximum 60 éves koromig szeretnék élni. Nem várnám meg a járókeretet, ha nem muszáj. Én úgy élek, hogy mindennap jól érezzem magam, mert sosem lehet tudni, melyik nap lesz az utolsó. Eddig is csodás életem volt, tök jó dolgokat csináltam és éltem meg, szóval elégedetten halnék meg. Persze azért van még pár dolog a bakancslistámon!

– szögezte le a 38 éves énekesnő, aki élvezi a szinglilétet, mert azzal randizik, akivel csak akar. Mint mondja, a válás óta „többféleképpen” volt már szerelmes.