Napvilágra kerültek Jennifer Lopez első sorozatának kulisszafelvételei. A Puerto Ricó-i énekesnő 1990-ben került először a televíziók képernyőjére.

JLóról rengeteget hallani az utóbbi időben. Először tavaly májusban derült rá fény, hogy 17 év után ismét együtt van Ben Affleckkel, akivel azóta egy privát ceremónián össze is házasodott. A sajtó azonban nemcsak magánéletétől, de karrierjétől is ismét hangos, ebben az évben debütált ugyanis az ő és Owen Wilson főszereplésével készült című mozifilm, valamint a 2020-as Super Bowl-ön való fellépését feldolgozó Félidő című Netflix-alkotás.

Jennifer Lopez sok más színészhez hasonlóan ugyancsak kisebb alkotásokban tűnt fel karrierjének az elején. Mielőtt eljátszotta volna az első emlékezetesebb szerepét az 1993-as Légi mentők című alkotásban, majd az 1995-ben mozikba kerülő Pénzvonat elhozta volna számára az áttörést, az első filmes szerepét a My Little Girl című filmben kapta 1986-ban. 

Szerepe olyannyira apró volt, hogy egyes jelenetekben szinte kivehetetlen az alakja.

JLo ezt követően négy évvel mutatkozott be első televíziós sorozatában, az összesen 5 évadot megélt In Living Color című szkeccs-vígjátékban. A táncos jeleneteket is bőven tartalmazó szériáról néhány éve nyilvánosságra kerültek kulisszafelvételek, amelyeket az amerikai CBS csatornán futó Inside Edition című dokumentum hírműsor mutatott be elsőként a nézőknek. Azóta ismét elfelejtődtek a képsorok, mi viszont újra nosztalgiázni csábítjuk a Lopez-rajongókat!

 (Promotions)