Nyilatkozott a Tényeknek az utcán hagyott kisfiú anyja

2015.10.26. 18:42 Módosítva: 2016.06.09. 12:13

A Tényeknek adott egy hosszabb interjút az a nő, aki letette a telefont, mikor megtudta, hogy megtalálták a két és féléves kisfiát. A gyereket a múlt hét elején találták meg a rendőrök Miskolc belvárosában. A nő élettársát okolta a történtekért, aki ittasan ment haza, majd csúnyán összevesztek. Az anya állítása szerint párja kirakta otthonról, két gyereke pedig a nevelőapával maradt A férfi elvihette őket a játszótérre, de a kisfiút nem vitte haza. 

Az köztudott, hogy a páromban van egy kis bosszúállóság, egy kis ellenséges dolgok. Mivel Geri nem saját, nem ő a törvényes apa, gondolta, hogy ő velem ki tud tolni, és akkor nem lesz meg ugye a fiam sem, nem kellek én sem, nem lesz pénzem sem. 

– mondta a nő a Tényeknek. 

Arra pedig, hogy miért nem sietett a fiához, az a magyarázat, hogy sokáig nem hitte el, tényleg az ő fia sétált egyedül az utcákon. 

Hasonlóságok vannak az életben, de én nem gondoltam 100 százalékra, hogy az a gyerek az én gyerekem.

Azt sem gondolta, hogy a rendőrség telefonált neki, ezért tette le. 

Én azt hittem, megviccelnek ismét engem ilyen dologgal. És fogtam, és kinyomtam a telefont. 

A teljes interjúért indítsa el az alábbi videót.