Az már biztos, hogy az elhagyott miskolci kisfiú anyja vissza akarja kapni a gyerekét, erre viszont alig 35 napja maradt, ami szerinte nevetségesen kevés.

Az utcán síró gyereket október 19-én egy járókelő vette észre és azonnal szólt a rendőrségnek. Miután a két és fél éves kisfiút hivatásos nevelőszülőkhöz került, a Miskolci Járási Hivatal Gyámügyi Osztályának 35 napon belül döntenie kell arról, hogy a fiút nevelésbe veszi (vagyis a gyerek nevelőszülőknél marad), vagy esetleg visszaadja a szülőnek.

Erre viszont elég kevés az esély. A nőnek ugyanis nincs munkája – igaz, jó ideje szülési szabadságon volt –  és mivel élettársával is összeveszett, nincs hol laknia sem. 55 200 forintos, családi pótlékokból és GYES-ből összejövő havi jövedelmét a botrányos eset után pedig szerinte biztosan bukja. Az anyát a Velvet munkatársa telefonon érte el.

„Miért csak 35 napot ad a gyámhivatal? Nincs jövedelmem, nincs lakásom. Képtelenség, hogy ennyi idő alatt összeszedjem magam. Ehhez legalább 90 nap kéne″

– mondta a Velvetnek Váradi Renáta Rózsa, az elhagyott kisfiú anyja.

A nő most nem csak arra esküszik, hogy fiát visszaszerzi, másik 5 gyermekét is ő szeretné felnevelni. A Velvetnek elmondta, hogy négy férfitől összesen hat gyereke született, a legidősebb fia 15, legfiatalabb 2,5 éves. Öten már nevelőszülőkhöz vagy gyerekotthonba kerültek, de állítása szerint csak azért, mert volt párjai mindig kihasználták. Egyedül 5 éves Annabella lánya van annál az élettársánál, akire állítólag kisfiát is bízta.

„Nem találom jónak, hogy a gyerekek nevelőszülőknél vannak. Ami engem illet, ki fogom harcolni, ami szülőként jár nekem″

– mondta a nő.

A megdöbbentő eset után az anya ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás. És amíg a nyomozás tart, információink szerint a nő nem kaphatja vissza a gyereket. Bár Váradi Renáta a kihallgatásán azt állította, hogy egy veszekedés után élettársára bízta fiát és lányát, a férfi viszont úgy emlékszik, hogy a nő már napokkal korábban lelépett és a fiút is magával vitte.