A svéd orvost 10 év börtönbüntetésre ítélték, amiért elrabolta áldozatát, hogy később egy szexbunkerbe zárja – írja a BBC. A 38 éves Josef Fritzl elkábított egy stockholmi nőt, majd 560 kilométerre lévő otthonába vitte, ahol tervei szerint egy saját építésű bunkerbe akarta zárni, hogy ott szexrabszolgaként tartsa. 2015. szeptember 12-én rabolta el a nőt, de pár nappal később visszatért az áldozat lakásához. Így bukott le, kiderült, hogy a hatóságok már keresik az eltűnt személyt. A nővel együtt állított be a rendőrségre, végül őrizetbe vették.

A bíróság emberrablás miatt ítélte el a férfit, bizonyítékok hiányában a nemi erőszakot nem tudták rábizonyítani, ugyanakkor a feltételezések szerint többször közösült áldozatával. Az ügyészség még fellebezhet súlyosbításért. Az ítélet majdnem 6 millió forint kártérítést is megítélt a nőnek. 

Josef Fritzl precízen kigondolt terveit az is bizonyítja, hogy szerződést íratott volna alá az áldozatokkal (összesen tíz nőt szemelt ki), ami egy 10 éves időszakra vonatkozott, és olyan kikötéseket tartalmazott, hogy a fogvatartott nem maszturbálhat, mindig megfelelően kell borotválnia magát, illetve Fritzl megkövetelte a köldökpiercinget is.