horoszkóp
IMG 7473

Öt nap után tért vissza a Teréz körúti robbantás helyszínére a hajléktalan

2016.09.29. 19:37 Módosítva: 2016-09-29 21:04:47

A szeptember 24-i, szombat esti robbantás óta csütörtökön jelent meg először a Teréz körúti épület előtt az a hajléktalan férfi, aki a helyiek szerint a robbantás előtt mindig a kapualjakban feküdt.

Helyszíni tudósítónk beszámolója szerint a férfival fél órán keresztül próbált meg beszélni két járőr, akik végül elmentek.

Mi is megpróbáltuk megszólaltatni, de a férfi nem volt abban az állapotban, hogy beszélni tudjon.



Az épület előtti egyik nyilvánosvécé lejárójához visszajöttek azok a hajléktalan fiatalok is, akik szintén hetek óta itt élnek, és egyébként jól ismerik a férfit. Az egyik lány azt mondta,

a hajléktalan férfit szeptember 24-én, a robbantás napján délután 4 óra körül valaki elvitte, azóta nem is látták.

Aznap egyébként a fiatalok sem voltak itt, mert egyikőjük ismerőse a Nagymező utcához hívta őket, amikor pedig vasárnap visszajöttek, már minden le volt zárva. A nyomozók mindannyiukat kihallgatták, többek között a régóta a kapualjakban élő hajléktalan férfiról is kérdezték őket, a lánytól pedig DNS-mintát is vettek.

Szeptember 24-én este a Teréz körút 4. előtt feltehetően egy szögbombát, de legalábbis repeszanyaggal dúsított, házi készítésű bombát robbantottak. A robbantásban két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az országos rendőrfőkapitány vasárnapi sajtótájékozattójában azt mondta, a robbantás célpontjai a rendőrök voltak.

A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Az elkövető 170 cm magas, 20-25 éves, világos horgászsapkát, sötét vászondzsekit, kék farmert és fehér sportcipőt viselt, de úgy tudni, nem sokkal a robbantás után átöltözött. 10 millió forintos nyomravezetői díjat tűztek ki a tettes kézre kerítésére.