A népligeti gyilkosság és a soroksári futónő esete összeérhet

2016.12.29. 10:13

A Magyar Idők úgy értesült, hogy várhatóan összehasonlítják a Népligetben talált nő holttestéről rögzített idegen DNS-t a soroksári futónő két gyilkosának DNS-mintáival. Mivel mindkét eset szexuális indíttatású volt és rendkívül kegyetlen, ezért ezzel a vizsgálattal megerősíthetik vagy éppen kizárhatják annak lehetőségét, hogy a két gyilkosságot ugyanaz a két ember követte el.

A soroksári gyilkosság

2013. szeptember 25-én  brutálisan megölték K. Krisztinát, a soroksári Szigetdűlőn. A 36 éves családanya szokás szerint futni indult, de soha többé nem ért haza. Az eltűnés után másfél órával a férj riasztotta a rendőröket, akik egy bicikliút mellett találtak rá a nő lemeztelenített holttestére.

A rendőrség komoly vizsgálatba kezdett. Összesen 450 embert hallgattak ki, akik bármilyen szinten is köthetők a gyilkossághoz, de az elkövetők nem voltak köztük.

A gyilkosok személyazonosságát még mindig nem ismert.

Az esetről itt írtunk részletesen.

A soroksári futónő meggyilkolásának ügyét 2016 júniusában megint  elővették.

Gyilkosság a Népligetben

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2016. október 13-án 11 óra 58 perckor bejelentés érkezett arról, hogy a Népliget egyik bokros területén egy ismeretlen, női holttestet találtak, aki az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmény áldozata lett.

Később kiderült, egy 40 éves nő volt az áldaozat. A Velvet értesülései szerint halálát koponyasérülés okozta, többször erősen fejbe ütötték egy tárggyal. Amikor megtalálták, deréktól lefelé semmilyen ruha nem volt rajta.