horoszkóp
MG 4816

Apja szerint van alibije a csepeli gyilkossággal gyanúsított burkolónak

2017.05.22. 15:27

Fia a Kraft nevű szórakozóhelyen bulizott a barátnőjével a gyilkosság idején – legalábbis ezt állítja annak a 28 éves férfinak az apja, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy május 11-én éjjel megölte az 57 éves csepeli nőt.

Az apa a Velvetnek elismerte, hogy a 29 évvel idősebb nő fizetett fiának a szexért, de mivel kedvelték egymást, szerinte gyerekének semmi oka nem lett volna megölni az asszonyt.

A gyilkosság után a rendőrség mégis K. László ellen adott ki körözést, aki május 15-én – apja tanácsára – feladta magát a XXII. kerületi Rendőrkapitányságon, a bíróság pedig május 18-án előzetes letartóztatásba helyezte.

Volt alibije?

Az apa szerint azt, hogy fia a gyilkosság idején a Kraft nevű belvárosi szórakozóhelyen bulizott, többen is igazolni tudják.

Aznap a fiam este hat óra körül még járt az asszonynál, de hét óra után állítása szerint már a diszkóban volt. Ezt a barátnője és a barátai is meg tudják erősíteni.

Úgy tudjuk, hogy a boncolás után kiderült, hogy az asszony május 11-én, jóval későbbi időpontban halt meg, holttestét pedig csak másnap, május 12-én gyerekei fedezték fel.

Az apa azt állítja, hogy a fia mindig őszinte volt hozzá, bevallotta azt is, hogy az özvegyasszony fizetett neki azért, hogy lefeküdjön vele. 

Egy ideje tartott már ez a kapcsolat, meg is lepődtem rajta. A fiam előtte dolgozhatott nála burkolóként, talán így ismerkedhettek meg, és tudtommal ez a nő volt az egyetlen, akivel Laci ilyen természetű viszonyban állt. Ha haszna volt belőle, akkor mi oka lett volna megölni? Ez így nem életszerű. 

A rendőrök a nő lakásában megtalálhatták a férfi DNS-ét és ujjlenyomatait is, és mivel korábban szexuális erőszak miatt jogerősen is elítélték, könnyen beazonosították. Az apa szerint az viszont kérdés, hogy ezek a nyomok pontosan mikor kerültek oda, és hogy fián kívül járt-e még valaki az asszony lakásában.

Ebben az első emeleti lakásba találták meg a csepeli asszony holttestét.
Ebben az első emeleti lakásba találták meg a csepeli asszony holttestét.
Fotó: Velvet

Bízom abban, hogy a rendőrök más irányba is nyomozni kezdenek és kiderül, hogy a fiam ujjlenyomatai korábban kerültek a helyszínre. 

A rendőrök a férfinál egyébként megtalálták az asszony laptopját és mobiltelefonját is, de állítása szerint ezeket a nő még korábban ajándékozta neki. A BRFK viszont nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítja, amit K. László tagad. A rendőrségen is azért jelentkezett, hogy tisztázhassa magát.

A Facebook-oldalunkon közölheti észrevételét a témával kapcsolatban!