GettyImages-85616683

Duffy 10 év után jutott el oda, hogy le tudja írni elrablásának történetét

2020.04.06. 15:53

Február végén a Velveten is olvashatta Duffy visszatérésének hírét. Az énekesnő azonban szomorú okból vonult vissza közel egy évtizedre, ugyanis bedrogozták, elrabolták és megerőszakolták, bántalmaztatása több hétig tartott.

Duffy többször is próbálkozott története elmesélésével, de végül mindig meggondolta magát, úgy érezte, nem áll készen. Az énekesnő végül saját weboldalán írta le történetét, aminek következtében közel egy évtizedet vett el az életéből a felépülés.

Az énekesnőt a születésnapján, egy étteremből rabolták el, miután bedrogozták. Ezután egy idegen országban tért magához, és semmilyen emléke nem volt arról, hogy repülőre ült volna.

Egy hotelszobába vittek, majd az elkövető visszatért, és megerőszakolt. Emlékszem a fájdalomra és a tehetetlenségre, miután egyedül maradtam a szobában. Másnap is ott volt, de egyszer sem nézett rám. Ekkor már tudatomnál voltam, de teljesen bezárkóztam. (...) Eszembe jutott, hogy elszökjek a szomszéd városba, amíg alszik, de nem volt pénzem, és féltem, hogy rámküldi a rendőrséget, esetleg eltűnt személyként kezelnek majd.

Az énekesnő ezután visszarepült az otthonába az elrablója társaságában, és a rémálom folytatódott. Duffy négy héten át volt begyógyszerezve, elmondása szerint arra sem emlékszik, megerőszakolták-e ez idő alatt. A rendőrséghez nem mert fordulni, mert attól félt, nem hisznek majd neki, vagy nem kezelik megfelelően az ügyét, és még nagyobb bajba kerül, ugyanis a férfi megmondta neki, hogy meg akarja ölni.

Végül sikerült összeszednie a bátorságát, és megszökött valahová, ahol az elrablója nem találhatott rá. Tudta, hogy a gyógyulás sokáig fog tartani, azonban ez az időszak sokkal hosszabb volt, mint hitte volna. Időközben egy ismerőse azzal fenyegette, hogy eladja a médiának a történetét, majd betörtek hozzá, így Duffy végül kénytelen volt a rendőrséghez fordulni, ahol beszámolt az elrablójáról is.

Az énekesnő először egy neves angol pszichiáternek mesélte el a történetét elejétől a végéig. A szexuális zaklatások szakértőjeként is ismert doktornő végül meghozta Duffy számára a gyógyulást, aki az első nyolc kezelés alatt még a szemkontaktust sem volt képes felvenni vele, és még az öngyilkosság is megfordult a fejében.

A rögös út végén Duffy elfogadta a sorsát, és megbékélt a történtekkel, ennek ellenére úgy érezte, hogy azok kedvéért, akik hozzá hasonló szörnyűségeket éltek meg, igenis el kell mondania a világnak, min ment keresztül.

Most már végre magam mögött hagyhatom ezt az évtizedet. A múlt ott marad, ahová tartozik. Szerencsére nincs több „mi történt Duffy-val” kérdés. Most már tudjátok, én pedig szabad vagyok

– zárta sorait az énekesnő.