Mostanság kevésbé vagy aktív az Instagramodon. Mi az oka ennek?
Egy vizsgaidőszakkal egybekötött social media detox-on vagyok éppen. Próbálok most a sulira, a tanulásra koncentrálni, és lerakni a vizsgákat. (Gelencsér jelenlegkommunikáció és médiatudomány szakon tanul – a szerk.) Hamarosan elutazom, és ott már nem szeretnék ezeken izgulni. Egyébként minden évet egy kéthetes „szünettel” indítok. Influenszer munkák tekintetében is lassabb a január-február, ilyenkor tudom azt megtenni, hogy két hétig szinte meg sem nyitom az Instagramot, így pedig sokkal jobban meg tudom élni a pillanatokat. Igazi ritkaságnak számít, ha elmegyek dolgozni, edzeni és találkozni valakivel úgy, hogy a történteket nem osztom meg a közösségi médiában.
Nem félsz attól, hogyha napokig nem posztolsz, akkor megfeledkeznek rólad az emberek?
Nem vagyok kényszeres posztoló, nem gondolom, hogy minden nap mindenképpen közzé kell tennem valamit. Előfordult már, hogy többen megkérdezték, hogy hova tűntem. Az ilyesmit általában be szoktam jelenteni előre, hogy ne gondolják, hogy baj van. Az utóbbi időben is annyi aggódó üzenetet kaptam, hogy most már érik egy visszatérős poszt, amelyben elnézést kérek, hogy nem szóltam előre. Letudom az utolsó vizsgát, és utána visszatérek.
A legutóbbi videódhoz azt írtad, öt órába telt, míg megvágtad. Mennyit gondolkozol egy-egy bejegyzésen, mielőtt közzétennéd?
Ez tartalomfüggő. Ha például egy rendezvényen vagyok, akkor az arról készült tartalmakat általában azonnal kirakom úgy, ahogy vannak. Más esetekben agyalok azon, hogyan osszam meg a gondolataimat. Válogatom a képeket, melyik tetszik jobban, rakok rá fényeket, színeket, de nem szoktam túlgondolni a posztokat. Most az úgynevezett reels videók nagyon felkapottak lettek, ezeken sokat ötletelek, de rengeteg utómunkával is járnak. Először fejben le kell futtatni, hogy milyen ötletet tudok megvalósítani. Nem vagyok ez az óriási képszerkesztős, nem szerkesztem meg minden képemet, amit sokan furcsának is találnak. Előfordul, hogyha valami zavar a háttérben, akkor azt kiszedem, de egyébként nem szoktam túlzásba vinni az utómunkát. A filterekért sem vagyok különösebben oda, egy-kettő van, ami bevált, denem használom sűrűn azokat.
Ellenedre van a retusálás is?
Nem nagyon értem ezt a „retusáljuk tökéletesre magunkat” dolgot. Sokan annyit szépítenek a képeiken, hogy ha elmegyünk mellettük az utcán, jóformán rájuk sem ismerünk. A szerkesztés szerintem addig van rendben, amíg valami apróságot korrigálunk, például szem alatti karikák, pattanások eltüntetésére használjuk. Amikor azonban avatar-szerű lényekké szerkesztik magukat az emberek, vagy Kardashian-alakot varázsolnak maguknak applikációval, azt túlzásnak tartom.
Felmerül benned egy-egy poszt közzététele előtt, hogy vajon milyen fogadtatása lesz?
Általában meggondoltan posztolok a közösségimédia-felületeimen. Átgondolom, mit írok és vagy négyszer ellenőrzöm a helyesírást. Azon nem kell sokat gondolkodnom, hogy kitegyek-e egy-egy képet, de ha egy gondolatot vagy történetet osztok meg, arra odafigyelek, hogy pontosan mit említek meg benne, mert nem szeretnék felületet adni a támadásnak.
A véleményemért ugyanakkor vállalom a kockázatot, meg minden támadást, ami ér érte.
Ha trágár stílusban beszólnak, általában intelligensen válaszolok, egyébként az építő jellegű kommenteknek, kritikáknak örülök.
Fontos számodra, hogy a feed-ed mutatós legyen, hogy a képek összeillőek legyenek?
Nem, mert ez nagyon művi és mesterkélt. Nem szeretem, ha valami túl tökéletes hatást kelt. Az Instagramot igazából egy óriási timeline-nak, emlékkönyvnek tekintem. Nekem inkább az a fontos, hogy az igazi arcomat mutassam meg és hogy őszinte legyek. A negatív dolgokat ugyanakkor nem szeretem kirakni, de attól még nekem is vannak problémáim. Ami nagyon jelen van az életemben, azt persze megemlítem. Ha valamiért kissé magam alatt vagyok, közlöm a követőimmel is, hogy most nem az az időszak van, amikor a „happy Timit” fogják látni, de leginkább a boldog, motiváló és sporttal kapcsolatos dolgokat igyekszem közzétenni.
Miért akarod motiválni a követőidet?
Valamit adni szeretnék nekik. Alapvetően nem fektetek nagy hangsúlyt arra, hogy kötelezően motivációs posztokat tegyek fel, de próbálok jó dolgokra törekedni. Például a jótékonykodás is a mindennapjaim részét képezi, és ha ezzel másokat motiválok, annak én nagyon örülök. Nem kell kibújnom a bőrömből, hogy ezeket a tartalmakat elkészítsem, hiszen az az életem része, de tényleg szeretnék valami olyat közvetíteni az oldalamon, ami pozitív.
Szerinted mennyire tartozik egy híresség magánélete az Instagram-felhasználókra? Mi az, amiről már biztosan nem posztolnál?
A magánéletnek szerintem nem véletlenül az a neve, hogy magánélet. Én 2016-ban lettem Magyarország Szépe – kimondani is furcsa, milyen régen volt –, s bár az Instagram egy nyilvános platform, azóta is igyekszem megtartani magamnak a privát életemet érintő dolgokat. Nem minden tartozik a külvilágra. A családom sem annyira vevő erre – az egyik tesóm influenszer, őt kevésbé zavarja. Nálunk a családban ki van mondva, hogy nem számolunk be mindenről, és a saját magánéletemben is meghúztam egy határt. Nagyon nehéz lehet, amikor például az egész ország egy sztárpár szakításán csámcsog. Eleve nem könnyű megélni egy ilyen helyzetet, de erre még jön a rengeteg rosszindulatú komment, az ítélkezés.
Van olyan komment, ami kiakaszt?
Már nincs! Hét év után már nem veszem fel a rosszindulatú megjegyzéseket. Időbe telt, mire rájöttem arra, hogyha valaki valami bántót ír, attól nekem se rosszabb, se jobb nem lesz.
Engem nem mások véleménye határoz meg. Eleinte rosszul esett és sokat gondolkoztam rajta, miért kritizálnak. Most már úgy vagyok vele, hogy hadd mondják, ha nekik ez jól esik. Már nem zavar.
Hála istennek az értékrendem a helyén van, képben vagyok a képességeimmel. Nem tud meggyengíteni egy-egy negatív komment. Az szokott zavarni, ha hazugságot terjesztenek rólam. Ha nem építő kritikáról van szó, akkor nem foglalkozom vele.
Említetted, hogy általában minden év elején tartasz két hét szünetet... Legfeljebb mennyi ideig bírnád közösségi média nélkül? Korábban az Exatlon Hungary és az Ázsia Expressz című műsorok miatt hetekre le kellett mondanod a telefonodról is.
Amikor az Exatlon Hungary versenyzője voltam, három és fél hónapig nem volt telefonom, de az Ázsia Expressz során sem használhattam körülbelül egy hónapig. Imádom a telefonmentességet, ellenben ez a munkaeszközöm. Az Exatlonban ugyanakkor kifejezetten imádtam, hogy senki sem tudott hívni, írogatni, e-mailt küldeni, nem volt határidő arra, hogy kit meddig hívjak vissza vagy mikor válaszoljak. Annyira felszabadító volt, senkinek nem tartoztam semmivel. Beszélgettünk, nevetgéltünk, utazásnál nézelődtünk. A hétköznapok során azonban nem tudnám hosszú időre letenni: rengeteg dologra használom a telefonomat, szinte mindent azon intézek el.
Mit üzennél azoknak, akik hozzád hasonlóan influenszerek szeretnének lenni?
Szerintem nem jó tendencia, hogy sok gyerek kijelenti: ők influenszerkedésből szeretnének megélni. Ne akarjon mindenki mindenáron influenszer lenni. Azt gondolom, hogy úgy jó influenszerré válni, hogy előtte valamit letettünk az asztalra, és amiatt kezdenek el követni az emberek, nem pedig teljesítmény nélkül. Én annak köszönhetően lettem az, hogy megnyertem a Magyarország Szépe versenyt és az Exatlon sportrealityben második lettem (most a sportmúltamra nem térek ki) – elértem valamit, ami miatt sokan bekövettek. Én is azt gondoltam érettségi után, hogy enyém a világ – elkezdek dolgozni és pénzt keresni, és minden jó lesz, de rájöttem, hogy muszáj továbbtanulni, hosszú távon gondolkodni. Azt üzenném a mai gyerekeknek, hogy nehogy azért ne tanuljanak tovább érettségi után, mert kecsegtető ez az életforma, mert ez csak nagyon keveseknek jön be. Inkább adják be a jelentkezésüket valahova, menjenek biztosra és legyen egy szakma a kezükben.
(Borítókép: Gelencsér Tímea. Fotó: TV2)