Nagyon érdekes megfigyelni, hogy amíg a női divat már régóta a különböző testalkatok ünnepléséről szól, addig ez a fajta testpozitivitás csak nem akar úgy igazából megérkezni a férfidivatba. A férfimodelleknek évtizedek óta mindössze két típusa létezik:

  • A) nagydarab, kigyúrt, szőrtelen; és
  • B) vékony, szálkás, szőrtelen.

Az a férfi, aki nem tartozik a fenti két kategória valamelyikébe, az ne várja azt, hogy a külsejét a divatipar kívánatosnak fogja beállítani. Esetleg az A) típusú fizikum esetében néha egy kis testszőrzet megengedett szabályerősítően kivételes jelleggel, de csakis az A) típus esetében, hiszen mindenki tudja, hogy testszőrzet csak nagydarab férfiakon nő.

Szóval miközben a nőkkel foglalkoztató divatcégek és magazinok egymásra licitálnak rá, hogy minél többféle testalkatot bemutassanak (a napokban még az egyenkarcsú modelljeiről ismert Victoria's Secret is újított ezen a téren), addig a XXI. század szelei a férfidivatban továbbra sem fújdogálnak. Erre két plasztikus példa a JOEONE és az LGN nevű márkák bemutatói, amiket csütörtökön tartottak Párizsban. Igaz, lehet, hogy a két bemutatót inkább egynek kell tekinteni, mert mindkettőt ugyanott tartották ugyanazzal a modellgárdával, és mindkét márka tervezője ugyanaz a személy: Louis-Gabriel Nouchi.

Ha egy női divatbemutató ennyire csak egyféle testalkatú modellel dolgozna 2021-ben, azt valószínűleg rengetegen kritizálnák az interneten, hogy irreális példaképet állít a fiatal lányok elé, akiknek ettől önértékelési zavaraik lehetnek, hiszen ha halálra koplaltatják magukat, akkor sem lehetnek olyan vékonyak, mint a modellek. Érdekes elgondolkodni azon, hogy ugyanez a gondolatmenet vajon miért nem merül fel a fiúk esetében. Egy csak ennyire vékony modelleket szerepeltető női bemutató 2021-ben már nem lenne szalonképes, a fiúknál azonban gond nélkül belefér. Hmm.

521
626