Kocsis Tibor évek óta rendszeresen jár edzőterembe, és igen szembetűnő, hogy milyen jó kondícióban van. A 2011-es X-Faktor győztese nem is rejtegeti mutatós izmait, és párja, László – az énekeshez hasonlóan  szintén kirobbanó formának örvend.

Mint azt a Velvet is megírta, a 40 éves énekes D. Tóth Kriszta műsorában, a DTK: Elviszlek magammal néhány nappal ezelőtt megjelent epizódjában, az anyós ülésen coming outolt. Elárulta, évek óta egy férfivel él együtt. Szerelmét, Lászlót eddig sem rejtegette a nyilvánosság elől, egyszerűen csak nem mondta ki, hogy párkapcsolatban élnek. Az pedig, hogy ennyi pozitív, bátorító visszajelzést kapott, nagyon meghatotta az énekest. Mint írta, még az X-Faktor győzelme után sem volt része ilyen kedvességáradatban. 

Kocsis egyébként folyamatosan posztolt közös fotókat, és arról is többször írt követőinek az Instagram-oldalán, ha párjával együtt edzettek. Vagy ahogy például ebben a bejegyzésében írta: tornázgattak.

Egykor azonban Kocsis is küzdött a súlyával: gyerekkorában 100 kilós is volt.

Fiatalabb koromban volt egy elég komoly túlsúlyom, a mostani súlyomhoz képest is, merthogy100 kilónál is többet mutatott a mérleg.  Akkor nem ettem jól, mindenfélét ettem. Szeretek enni a mai napig, és akkor is nagyon szerettem. Elsősorban természetesen az ételre kell odafigyelni, az étkezés nagyon sokat számít. Bár bűnözni is nagyon jó, mert az élet úgy kerek, ha megeszel minden finomságot, de erre oda lehet figyelni.

– magyarázta néhány hete a Fókusz rportjában az énekes, aki gyerekkori túlsúlyát izommá fejlesztette.

Kiemelte, a kemény edzésekkel nem az a célja, hogy testépítő legyen.

Azt felejtik el, hogy én soha nem akartam akár testépítő lenni vagy fitneszvilágbajnok lenni, sőt még csak fitneszpéldakép sem. Én ezt magamért csinálom, hogy jól érezzem magamat a bőrömben, és azt hozzam ki magamból, amit a lehetőségek adnak. Ebbe belefér az is, hogy nem tartok be minden szabályt.

– mondta Kocsis.

Az edzéseiről nem csupán fotókat, de időnként videókat is posztol, melyek ékes bizonyítékai annak, hogy az énekes mindent belead, bármilyen gyakorlatról legyen is szó:

483
711