A sok strandkaja miatt öt kiló szaladt fel rá az utóbbi időben, ám egyáltalán nem kesereg miatta Singh Viki. Az énekesnő szerint a nyárnak nem önmagunk sanyargatásáról kellene szólnia, a beach body ugyanis nem minden.

A Rising Star korábbi csillaga a Velvetnek elárulta: néhány hónappal ezelőtti szakítása óta sokat edz. Az evésre emiatt sem figyel oda annyira.

Nem figyelek úgy oda a kajára, viszont mozgok. Elkezdtem úszni is, ez egy új sport a számomra, ami a bőrömnek is nagyon jót tesz. Sokat járok strandra, ahol sokat úszom. Miután megeszem egy jó burgert, utána lenyomok több száz métert. Nézem közben az órát, hány kalóriát égetek

– magyarázta az énekesnő, aki nyaralások alkalmával sem ügyel a diétás étkezésre. Ugyanúgy lecsúszik neki egy-két nehezebb étel, mint a strandokon.

„Nem szabad megvonni magunktól az „ereszd el a hajam” élményét. Együnk jókat, ne sanyargassuk magunkat! Az összes ünnep az evésről szól, miért kellene nyáron salátán élni és nemet mondani a sütire csak azért, mert fürdőruhát húzunk?

Az az élet, amelyben nincs benne egy jó kaja, az nem élet.

Mikor nyaralok, esetemben a mértéktelenség is előfordul. Úgy vagyok vele, hogy majd később lemozgom. Alapvetően egyébként elég tudatosan táplálkozom, napi ötször eszem és nagyon ügyelek arra, hogy mit, ám az embernek nem kell mindig olyan szigorúnak lennie magával”

– jegyezte meg Singh, aki kifejezetten elégedett mostani alakjával. Elmondása szerint ha bármi zavarná őt a testén, egy szép ruhadarabbal könnyedén megoldaná. Mint fogalmazott:

azokat a testrészeket, amelyekkel nem vagyunk elégedettek, nem muszáj kiemelnünk. 

Az énekesnő Kate Moss szállóigévé vált idézetét is megcáfolta.

„Kate Moss fogalmazott úgy, hogy „Semmi sem olyan jó ízű, mint vékonynak lenni”. Ez egyáltalán nem igaz. Szoktam én vékony lenni, oda szoktam figyelni a diétára, de nem cserélném el sem a túrógombócot, sem a burgert, sem pedig a sült krumplit azért, hogy a tükörbe nézve azt mondhassam: tökéletes vagyok. Plusz öt kilóval sem érzem rosszul magam a strandon. Nekem a kockahas sosem tetszett;

az a jó csaj, akit meg lehet markolni

– jelentette ki az énekesnő, aki ugyanakkor nem gondolkodott mindig így.

Tinédzserként képes volt napokig koplalni egy buli előtt, hogy lapos legyen a hasa. Mostanra azonban az éneklés számára az első, nem pedig a kinézete. Ha pluszkiló van rajta, a narancsbőr zavarja a leginkább, ami ellen nemcsak úszással, hanem különböző testkezelésekkel is próbál tenni. Ugyanakkor szerencsésnek tartja magát, amiért éppen olyan helyekre hízik, ami még nőiesebbé teszi őt – például csípőre. A saját vállalkozásokkal is rendelkező üzletasszony szerint egy nőt a kisugárzása tesz igazán vonzóvá.

„Egy nő akkor szexi igazán, ha szabadjára meri engedni a nőiességét, a szexualitását. Tánccal például könnyedén előhozhatja magából egy nő a dögöt. Én is járok táncolni, ami nagyon sokat segít a nőiességem megélésében. Most, 36 évesen már máshogyan viszonyulok a saját testemhez, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt, amikor 49 kiló voltam, és csak azzal foglalkoztam, hogy vékony legyek és emiatt nem ettem. Akkor ettől éreztem jól magam a bőrömben. Most már fontosabb az, hogy beüljek a szeretteimmel egy jó étterembe és jót mulassunk. Igyunk egy jó koktélt, és ne a kalóriákat számolgassuk. Sok olyan lányt ismerek, aki egy étteremben salátát rendel, és én is ilyen voltam, de már nem”

– árulta el.

Az Irigy kutya című dal előadója most a Balatonra készül, diétázni ott sem tervez. A pihenést követően azonban videoklipet forgat majd, ezért az azt megelőző másfél hétben kész mindent megtenni annak érdekében, hogy leadjon pár kilót és formásodjon.