A víz önmagában nem fogyaszt, de egy kis odafigyeléssel nagy segítséget jelenthet azoknak, akik tökéletes formába szeretnének kerülni nyárra.

Sokan vallják, hogy megfelelő mennyiségű víz ivása segíthet a tökéletes alak elérésében és valamilyen szinten igazuk is van, ugyanis, az bizonyított tény, hogy a folyadékivás fokozza az anyagcserét, így közvetett módon a fogyáshoz is hozzájárulhat.

Természetesen, mint mindenből, a vízből is lehet túl sokat inni, ami már nem egészséges, de jól tesszük, ha betartjuk az előírásokat és megiszunk napi 2-3 litert, azonban egy kis odafigyeléssel még nagyobb segítségünkre lehet a víz a diétánkban.

A kutatások bebizonyították, hogy a víz önmagában nem segíti a fogyást, de sok esetben mégis segíthet azoknak, akik formába akarják szedni magukat nyárra. Egy 2018-as kutatás hívja fel a figyelmet arra, hogy az étkezés előtti vízfogyasztás csökkenti az étvágyat, így hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb kalóriát vigyünk be. Egy 2023-as tanulmány szerint a kalóriák elégetésében pedig segít, ha étkezés után, megiszunk egy kis meleg vizet.

A Healthline pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy már az is hatalmas változást hozhat a fogyókúrázók életébe, ha cukros üdítők helyett vizet fogyasztanak. Előbbi ugyanis elképesztően sok kalóriát tartalmaz és ráadásul az egészségünkre is rendkívül ártalmas lehet, így nem , könnyű belátni tehát, hogy miért éri meg vizet fogyasztani helyettük.

(Healthline)

(Borítókép: Vizet ivó férfi. Fotó: GettyImages)