Nem beszélünk róla, de napjában akár többször is csináljuk: a székletürítés az egyik legtermészetesebb dolog, a széklet állaga és színe pedig rengeteget elárulhat az általános egészségi állapotunkról. Többen állítják, hogy a székelés gyakorisága is sok mindenről árulkodik, ám az ehhez hasonló tévhiteket nemrég egy hiánypótló videóban tette tisztába egy szakorvos.

Hiánypótló, egyben tabudöntögető felvételt posztolt nemrég az Instagramra dr. Idrees Mughal, aki azt a kérdést válaszolta meg egyértelműen, hogy hányszor egészséges székelnünk egy nap, egyúttal eloszlatta az ezzel kapcsolatos tévhiteket.

Egy nemrég a közösségi médiában terjengő videóban egy férfi arról beszélt, hogy az a legideálisabb, ha minden egyes főétkezés után meglátogatjuk az árnyékszéket, ám ha ezt csak napi egyszer tesszük, az már székrekedésnek számít. Dr. Mughal cáfolta a videóban elhangzottakat, a téves információkat találóan „szarnak” nevezve.

„Ezek az információk olyannyira híján vannak lényeges részleteknek, különböző árnyalatoknak, hogy még csak nem is viccesek” – fogalmazta meg kritikáját az orvosszakértő, majd felhívta a figyelmet, hogy az emésztési folyamatok és a különböző ételek egész szervezeten való átfutásának ideje 10 és 73 óra közé tehető.

Egy átlagos ember számára a napi háromtól a heti háromig teljesen normálisnak számít a székelési ciklus

– mutatott rá. Hozzátette: a széklet színe, szaga és állaga gyakran többet elárul a bélműködésünk egészségéről, mint az ürítésének gyakorisága. Vele értett egyet dr. Rudolph Bedrof gasztroenterológus és dr. Will Bulsiewicz is, aki a széklet méretét és alakját is fontos tényezőnek nevezte.

„Ha például a széklet színe barna helyett fekete és emellett kátrányszagú, akkor az vér jelenlétére utalhat, amivel azonnal fel kell keresni egy szakorvost” – hívták fel a figyelmet az orvosok. Mindezen túl az is problémákhoz vezethet, ha túl sokat törölgetjük a hátsó fertályunkat.

(LADBible)

(Borítókép: Székelő férfi. Illusztráció: Getty Images)