Egy Will Tennyson nevű tartalomgyártó úgy döntött, hogy kipróbálja a sokak által vitatott napi egy étkezéses diétát, azaz OMAD-módszert (One Meal a Day). A srác aztán videóban kommunikálta őszintén, milyen hatással volt mindez a testére és a közérzetére.
Szigorú böjt
Az OMAD-ról tudni kell, hogy az időszakos böjt legszigorúbb formája: lényege, hogy a nap teljes kalóriamennyiségét egyetlen nagyobb étkezés során kell elfogyasztani, általában egy egyórás időablakban. A nap hátralevő részében a böjt következik, amikor vizet és kalóriamentes italokat lehet fogyasztani, de más nem megengedett. A napi egy étkezéses diétára sokan esküsznek, egy Will Tennyson nevű tartalomgyártó pedig úgy határozott, egy héten át követi a rendszer elveit, és dokumentálja a tapasztalatait. Elmondása szerint nem konkrét fogyási céllal vágott bele a dologba, inkább csak kíváncsi volt, hogyan reagált a teste, valamint hogyan bírja energiával az edzéseket.
Egy hét tapasztalatai
Az első napokat még viszonylag jól viselte, ugyanakkor hamar kiderült, hogy a hosszú idő az edzés és az evés között komoly kihívást jelent. Egy alkalommal annyira kimerült két edzés között, hogy kénytelen volt félbehagyni a tréninget. A hét közepére a diéta mentálisan is megterhelővé vált a számára. Tennyson elmondta, hogy a délutáni órákban már szinte csak az evés járt a fejében, és amikor végre eljött az étkezés ideje, erős falási késztetést érzett. A negyedik nap környékén sem lett könnyebb, ezért gyakran koffeinnel próbálta elnyomni az éhségérzetet. Arra is ráébredt, mennyire fontos szerepet tölt be az étkezés a társas életben, hiszen a barátaival való közös evések gyakorlatilag kimaradtak.
Az ötödik nap után valamelyest javult a helyzet: megtanulta megkülönböztetni a valódi éhséget a megszokásból fakadó sóvárgástól, és sokszor kiderült, hogy amit éhségnek hitt, valójában csak szomjúság volt.
A hét végére összesen nagyjából 1,7 kilogrammot fogyott, ennek ellenére összességében rendkívül nehéznek és hosszú távon fenntarthatatlannak ítélte meg az OMAD-diétát. Saját szavaival élve: „túl szélsőséges volt”, és nem érzi úgy, hogy a legtöbb ember számára ez jó megoldás lenne.
Mit tesz a szervezettel a napi egy étkezés?
A szakértői magyarázatok szerint a hosszabb böjt hatására csökken az inzulinszint, ami arra készteti a szervezetet, hogy a zsírraktárakhoz nyúljon energiaforrásként. Ez a „metabolikus váltás” segíthet a fogyásban, és egyes kutatások szerint a szakaszos böjt valóban hozzájárulhat a testsúlycsökkenéshez. Viszont az OMAD hatásairól megoszlanak a vélemények: vannak tanulmányok, amelyek anyagcsere-előnyöket említenek, más kutatások azonban arra figyelmeztetnek, hogy a napi egy étkezés hosszú távon növelheti a szív- és érrendszeri kockázatot, emelheti a vérnyomást és a koleszterinszintet, továbbá megterhelheti a vércukorszabályozást.
Egyes vizsgálatok összefüggést találtak az OMAD és a magasabb halálozási kockázat között is. Emellett a módszer mellékhatásai közé tartozhat a szédülés, ingerlékenység, alacsony energiaszint, emésztési problémák és a koncentráció romlása is.
Összességében: bár a napi egy étkezés rövid távon fogyást eredményezhet, a szakértők szerint nem mindenkinek való, és komoly önfegyelmet igényel. A legtöbben jobban járnak kiegyensúlyozottabb, fenntarthatóbb étrenddel, az OMAD kipróbálása előtt pedig mindenképpen érdemes orvossal egyeztetni.
(Unilad)
(Borítókép: Freepik)