Egy néhány másodperc alatt elvégezhető kézmozdulatsor terjed a közösségi médiában, ún. demenciateszt néven, sokakat pedig aggodalommal tölt el, ha nem sikerült elsőre pontosan végrehajtani. A Luria-tesztre hallgató vizsgálatot valóban alkalmazzák a neurológiában, azonban fontos kiemelni, önmagában egyáltalán nem alkalmas a demencia diagnosztizálására.
A feladat egyébként első pillantásra egyszerűnek tűnik: három meghatározott kéztartást kell egymás után, folyamatosan ismételni. A mozdulatsor ökölből, a kéz élének letételéből, majd a tenyér lefelé fordításából áll.
@adnanmd what can your hands reveal about your brain? 🧠 #dementia #alzheimers #frontotemporaldementia #neurology ♬ original sound - Dr. Ad | M.D.
A Luria-féle háromlépéses tesztet Alekszandr Lurija szovjet neuropszichológus dolgozta ki, és elsősorban azt vizsgálja, mennyire képes valaki megtanulni, megjegyezni és megfelelő sorrendben végrehajtani egy motoros feladatsort, vagyis többek között a végrehajtó funkciókról és a motoros tervezésről adhat információt.
Így működik a háromlépéses kézteszt
A vizsgált személynek az orvos által bemutatott három mozdulatot kell egymás után megismételnie:
- ökölbe szorított kéz,
- a kéz élének letétele,
- majd a tenyér lefelé fordítása.
Ezután a három mozdulatot folyamatosan, azonos sorrendben kell ismételni. A feladat nem pusztán a kézügyességet teszi próbára, hiszen a mozdulatsor megjegyzéséhez, megfelelő sorrendjének megtartásához és ismétléséhez olyan végrehajtó funkciókra is szükség van, amelyekben a homloklebeny működése fontos szerepet játszik.
Alzheimer-kórban gyakrabban okozott nehézséget
A tesztet egy 383 résztvevőt vizsgáló kutatásban egészséges embereknél, enyhe kognitív zavarral élőknél, valamint Alzheimer-kórral és frontotemporális demenciával diagnosztizált betegeknél is elvégezték.
Az egészséges kontrollcsoport mindössze 2,3 százaléka teljesítette hibásan a feladatot, enyhe kognitív zavar esetén ez az arány 21,4 százalék volt, Alzheimer-kórban 54,9, frontotemporális demenciában pedig 69,8 százalék.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy aki nem tudja első próbálkozásra végrehajtani a mozdulatsort, annak demenciája van.
Nem otthoni demenciateszt
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a Luria-teszt eredményét klinikai környezetben sem önmagában értékelik. A demencia diagnózisához az orvos figyelembe veszi többek között a memória, a nyelvi képességek, a figyelem, a viselkedés és a mindennapi működés változásait, és szükség esetén további neuropszichológiai vizsgálatokat vagy képalkotó eljárásokat is alkalmazhat.
Egyetlen rosszul sikerült próbálkozás tehát nem jelent diagnózist, különösen akkor, ha valaki először látja a mozdulatsort, izgul, fáradt vagy egyszerűen félreérti a feladatot.
Mikor érdemes inkább orvoshoz fordulni?
Nagyobb jelentősége lehet annak, ha a mozgáskoordináció változása más, tartósan fennálló panaszokkal együtt jelentkezik. Ilyen lehet például az egyre gyakoribb memóriazavar, a megszokott feladatok elvégzésének nehézsége, a beszéd vagy a szókeresés romlása, a tervezési problémák, illetve a személyiség vagy a viselkedés feltűnő megváltozása.
Ilyen tünetek esetén nem egy internetes teszt eredményéből érdemes kiindulni, helyette orvosi kivizsgálást kérni.
(Unilad)
(Borítókép: Getty Images)