Helyi barátnőm van, már nem is az első

Még márciusban jelent meg az a posztunk, amiben egy olvasónk, akit Hubert álnév alatt emlegettünk, arról írt, hogy szerinte a nyugati nőknél a magyar férfiak kapásból hátránnyal indulnak. A téma a jelek szerint nem csak Hubertet foglalkoztatja igen erősen, mert egy csomó válasz jött az írására – ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzászólt! A reakciók közül az alábbi hármat választottuk ki, van köztük helyeslő és ellentmondó is. Ön szerint még így is kimaradt valami? Van olyan tapasztalata, amiről itt szó sincs? Feltétlenül írja meg nekünk, hogy miről van szó! A leveleket továbbra is folyamatosan várjuk a Randiblog e-mailcímén!

Hunor

„Egyet értek azzal, hogy az itteni helyi lányok számára nem feltétlenül vagyunk érdekesek Eastern Europeanként és nagyon rossz egyedül lenni, magányosnak és szerencsétlennek érezni magad, hogy nem nagyon megy barátnőt találni, én éreztem így magam, nem jó. De ez csak egy állapot.

Lehetsz érdekes ember, ha csinálsz mást is azon kívül, hogy bejársz dolgozni, van hobbid, vagy kitalálsz magadnak valamit, ami érdekel és szívesen csinálod is, mondjuk utazgatsz – az itteni pénzedből úgyis megteheted –, sportolsz, vagy bármi, ami boldoggá tesz. Ha beszélgetsz másokkal, majd lesz mire emlékezzenek, ha rosszul beszéled a helyi nyelvet, kitűzheted célnak, hogy eljuss oda, hogy szórakoztató legyen veled beszélgetni.

Amikor legelőször ismerkedtem az interneten egy lánnyal, írt egy e-mailt, hogy most nem ér rá, hívjam inkább este fel telefonon. Járkáltam körbe a mobillal a kezemben, ideges voltam nagyon, hogy nem fogom majd érteni, amit mond, nem tudok válaszolni neki, vagy csak nem tudunk egymásnak mit mondani és kínos lesz. Aztán több, mint egy órát beszéltünk, és utána remekül éreztem magam ettől! Mondjuk aztán persze csak egy találkozást ért meg a kapcsolatunk, de az interneten bármikor lehet ismerkedni szerencsére. A netes társkeresőappot használók 90-95%-a scam vagy sosem fog beszélgetni, de még így is ezt tartom a leghatékonyabb ismerkedési módnak, csak elég energiát kell belerakni.

Szerintem nagyszerű lehetőség más nemzetiségű lányokkal megismerkedni, rengeteget tudsz tőlük tanulni. A helyi – itt született – lányokat sem én nem érdeklem, sem fordítva, viszont az itt élő vagy itt tanuló ázsiai lányokat nagyon megkedveltem, tetszik, hogy olyan nem európai a viselkedésük, kedvesek, pozitívan látnak rá dolgokra, odafigyelnek másokra is, és komolyan gondolnak egy kapcsolatot. Fehér európaiként izgalmas és érdekes vagy nekik.

Sok lánnyal találkoztam. Volt több jelentőségteljes kapcsolaton. Azt gondolom, hogy nem nehezebb itt társast találni, mint Magyarországon, csak másképp történik talán, mint otthon. És, mint a munkakeresésnél, ismernünk kell saját magunkat meg az elvárásainkat egy kicsit, hogy megtaláljuk a saját „piacunkat”.”

Herbert

„Abszolút meg tudom erősíteni a Hubert által összefoglaltakat, azzal a kiegészítéssel, hogy azok a hölgyek, akik maguk is másik ország szülöttei egy bizonyos nyugat-európai országban, sokkal nyitottabbak és kevésbé zárkóznak el a kapcsolatoktól.

Be kell valljam, hogy nem vagyok félénk típus így huszonnyolc évesen, és Istennek hála az átlagos küllemű férfiak nívóját felfelé húzom. Több országban is éltem Európa-szerte és már öt éve eljöttem otthonról. A hölgyek viszont amint érdeklődővé válnak az akcentusom eredete iránt, majd erre irányuló kérdéseiket követően úgy döntök, maradok a valóság talaján és magyarnak vallom magam, egyfajta csalódottság és sajnálat ül ki az arcukra a teljes érdeklődés elvesztésével karöltve.

(Ismerem is az érzést, mert, bár rasszista nem vagyok, néhány kelet-európai ország szülötteiről ugyanúgy sztereotípiákat alkotok, mint az itteniek maguk. Vagy mint bárki más, aki normális körülmények között szocializálódott. Nem baj ez, csak meg kell tanulni nem többet várni, mint amire saját magunk képesek vagyunk.)

Viszont van egy adu kártyánk: ha finnek valljuk magunkat. Azzal bizony mosolyt tudunk csalni az arcokra és a kíváncsiság csak fokozódik. De azért csak óvatosan, hamar le lehet vele bukni. Mellesleg, hosszú kapcsolatokat erre a hazugságra biztos nem fogunk felépíteni. Személy szerint eddig kétszer működött és szerencsére egyszer sem jöttem annyira lázba, hogy őszinteségi rohamot kapjak.

Szóval, mint a felbujtóm a billentyűzet megragadására, én is a magyar lányok mellett tettem le a voksomat. Haza is fogok menni azért az egyért, de maradásra ő sem fog bírni.”

Huba

„Szintén egy nyugati országban élek, kicsit régebb óta, mint Hubert, és csodák csodájára helyi barátnőm van (most, hogy belegondolok, már nem is az első), akivel idestova majd fél éve boldogok vagyunk.

A levél írója egyből elárulja magát és legfőbb problémáját a levelében: ha csupán 2 éve él az adott nyugati országban, akkor szinte teljesen kizárt, hogy olyan szinten beszélje az ország nyelvét, hogy partnerével tökéletesen meg tudja értetni magát, és a partnere nyilvánosan felvállalja őt. Még abban az esetben is, ha Hubert eszméletlen jól néz ki, amennyiben a lány nem tudja a baráti körébe sikerrel integrálni, akkor vagy csak egy éjszakára lesz jó, vagy Toy Boy-nak, ideig-óráig – de arra se mindig. Bocs, hogy ezt így kerek perec kimondom, de elsőre mindig magunkba kell nézni, és nem külső okokat keresni...

Amit ezután ír, hogy nehéz, az valóban igaz. De a javaslat, amit hosszú távra megfogalmaz, mégpedig, hogy tessék csak választani magyar csajt, majd élni vele boldogan a világban, csupán egyet jelent: neki nem sikerült, és ezért feladta. De a levéllel felesleges volt szerintem tépázni az amúgy is nemzetközi szinten viszonylag béka segge alatt lévő magyar önbizalmat. Nem indulunk könnyű pozícióból, de igenis tudunk érdekesek lenni a nyugati lányoknak is... Nem is kicsit...

Egyetlen dolgot szeretnék üzenni: ne általánosítsunk, és végképp ne fogalmazzunk meg utasításokat, még csak javaslat formájában sem, főleg nem ebben az érzékeny témában. Minden ember más, Hubertet valószínűleg érte pár elutasítás, ami miatt visszavonulót fújt, de ettől még ne vegye ezt senki készpénznek. A saját balsikert könnyű annak betudni, hogy „balkáninak néznek”, meg „alsóbbrendű területről jövök”.

Valóban vannak sztereotípiák, de a csajozás-pasizás tipikusan az a téma, ahol te egy individuum vagy, és ha eléggé vonzó vagy a másiknak, akkor tökéletesen mindegy, honnan jössz. Nem kell egyből messzemenő földrajzi okfejtésekkel takarózni.

Még egy fontos gondolat: gyönyörűek és vonzóak a magyar lányok, szóval a gondolatmenetem nem ellenetek irányul.

U.i.: több magaméhoz hasonló párkapcsolatot és házasságot is ismerek („idegen” férfi és „helyi nő”) a városban, ahol élek.”