shutterstock 98693921

Benne vagyok egy kapcsolatban, ahol bántanak

2015.05.09. 13:58

Jó ideje elkezdtem már írni ezt a levelet nektek, sok olyan levél volt, ami hasonlított kicsit a helyzetemre, vagy úgy gondoltam, megérné, hogy reagáljak rá, de mindig oda jutottam, hogy ahhoz le kéne írnom mindent” – nem tudjuk, hogy alábbi levelében Lana tényleg leírt-e mindent, de az biztos, hogy nagyon sokat leírt. Elsősorban természetesen a jelenlegi kapcsolatáról, hiszen ez a Randiblog, de az előzményekről, a gyerekkoráról is, mivel ez a korszak nagyban meghatározta a későbbieket. Fizikai erőszakról ugyan (most már) nincs szó, de ennek ellenére az ön reakciója bizonyára az lesz Lana levelére, hogy mondja el a partnerének, hogy mit érez, és ha ő nem változtat, hagyja ott. Ez sajnos Lanának nem megy olyan könnyen, mint ahogy annak kéne, de hátha sikerül javítania a helyzeten. Ha ön tudja, konkrétan mit is kéne tennie, kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére! Ha volt hasonló helyzetben ön is, tapasztalataira is nagyon kíváncsiak lennénk!

21 éves vagyok, és sorra pusztítom el a kapcsolataimat, és nem tudom, mit csinálok rosszul. Nem olyan régen olvastam egy blogbejegyzést a bántalmazó szülőről. Tény és való, nem volt szép gyerekkorom, a szüleim verték egymást, anyám megpróbálta megölni magát, mikor 12-13 éves voltam, én meg egyedül maradtam 2 hónapra az öcsémékkel, míg a pszichiátrián volt. Ez után éveken keresztül felváltva raktak ki, mikor épp apu is, anyu is berágott, a legjobb barátnőm fogadott be, aki az anyukájával él.

Kiskoromtól azt tanulom, hogy senkiben sem bízhatok, elnyomtam az érzelmeim, mert nem mutathattam ki őket. Próbáltam a pasiknál megkapni azt a szeretetet, amit nem találtam soha, de mélyen belül szükségem lett volna rá (nem nagyon feküdtem le velük, addig nem volt idő eljutni). Sosem tudtam megnyílni előttük, és általában leléceltem, mielőtt igazán megszerethettem volna őket, hogy nehogy fájdalmat okozzanak nekem.

Majd mikor 18 lettem, jött egy srác, akivel a neten ismerkedtem meg, idősebb volt nálam 9 évvel. Minden meghátrálásomnál kézen fogott és vezetett, mint egy kisgyereket, tanított, hogy az érzéseimet nem kell szégyellnem, nő vagyok és gyönyörű. Sajnos fiatal voltam még hozzá és tapasztalatlan, így vége lett. A következő párom 1 év után külföldre költözött és megcsalt.

Most benne vagyok egy kapcsolatban, amiben nem vagyok jól, ahol bántanak. Nem testileg, úgy nem tették, apám is csak ritkán. Kis csipkelődések, amit ők viccnek szánnak, nekem viszont rossz. Egy gyerek, ha azt kapja, ő mindenben rossz, ő csúnya, ő inkompetens minden témában – ő elhiszi, mert neki a szülei jelentik a világot, ez az állandó pont, amiben hinni kell. Én az állandó pontomtól, az apámtól (és most a barátomtól), azt kaptam, hogy görbék a lábaim, hülye vagyok, nagy a seggem, túl magas vagyok, úgyis elrontom, túl fehér a bőröm meg hasonlók. Kis mennyiségben néha elfogadható, de napról napra ezt hallgatni éveken keresztül idegőrlő.

ezvan

Úgy érzem, most elérkeztem arra a pontra, mikor felismertem a problémát, és beismerem magamnak: én itt bántva voltam/vagyok! Még akkor is, ha nincs közvetlen fizikai nyoma. Néha azt kívánom, inkább ütne meg, az is kevésbé fájna, mint ez.

Nem akarom elszúrni az életem, ki akarok lépni a saját sorsom rombolásából, de félek az egyedülléttől, és hogy egyedül gyenge vagyok hozzá. Mit lehet vajon tenni ezek ellen? A neten azt írják, bocsássak meg annak, aki bántott, és azzal megoldódik. Hát nem! Én haragszom rájuk, hogy elvették a lehetőséget tőlem hogy gyerek lehessek, hogy elvették a bizalmamat önmagamban és másokban. Vagy szomorú vagyok? Nem tudom…

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.