A Deadspin nevű oldalon találtunk egy elég elgondolkodtató összeállítást arról, hogy egy tartós monogám kapcsolatban el kell-e mondanunk a másik félnek, ha félreléptünk. A dologban az az érdekes, hogy valószínűleg mindenkinek az az elméleti válasza, hogy hát persze, hogy el kell mondani a másiknak, merthogy egy tartós kapcsolat az őszinteségre épül – de közben meg a másik oldalról azt sejti mindenki, hogy a gyakorlatban elég kevesen szokták maguktól elmondani, ha félreléptek, a legtöbbször az ilyesmi lebukás útján derül ki.

Na de tételezzük fel, hogy (még) nem volt lebukás – bevallja-e az ember saját magától, hogy hűtlen volt? Először négy olyan okot sorol fel az összeállítás, ami azt támasztja alá, hogy inkább ne szóljunk a dologról, aztán pedig következik másik négy ok, amik viszont az ellenkező irányban hatnak.

Inkább ne mondja el, ha...

  1. Csak egyszeri botlásról van szó – Ha csak egyszer fordult elő és őszintén megbánta, akkor például lehet, hogy tényleg jobb, ha magában tartja, hogy mi történt. A másik már úgysem tud mit kezdeni a helyzettel, nem lehet visszacsinálni, a nagy vallomásnak maximum az lenne az eredménye, hogy a félrelépőnek kicsit csökken a bűntudata, a másik fél viszont sokkal rosszabbul érzi magát.
  2. Együtt akar maradni – Ha becsúszott egy félrelépés, ön megbánta, de őszintén együtt akar maradni a másikkal, akkor is talán jobb, ha hallgat a dologról. A másik nélkül hűtlenkedett, dolgozza fel a helyzetet egyedül, vonja le a tanulságot és lépjen tovább.
  3. Ha a fő célja az lenne a vallomással, hogy a másik rosszabbul érezze magát – Előfordul például, hogy valakit megcsalnak, és aztán az illető maga is lefekszik valaki mással, csak hogy visszaadja hűtlen partnerének a kapott pofont. Ebből túl sok jó nem sülhet ki, szóval például ilyen esetben sincs semmi értelme elmondani a másiknak, hogy megcsaltuk. Valószínűleg jobb, ha az ember nem használja fegyverként szexuális életét (se).
  4. Ha már úgyis biztos a szakítás – Érdekes, hogy az is a titkolózás mellett érv, ha folytatni szeretné a kapcsolatot, de úgyszintén az is, ha már teljesen biztos, hogy a kapcsolatnak vége. Amennyiben 100%, hogy hamarosan szakításra kerül a sor, semmi értelme még jobban elmérgesíteni a helyzetet egy ilyen vallomással. De persze mind a négy fenti pontra igaz, hogy csak akkor érvényesek, ha az alábbi négy helyzet közül egyik sem áll fent.

Mégiscsak mondja el, ha...

  1. A partnere már sejt valamit – Ha a partneréről tudja, hogy nem csak féltékenykedik bele a nagyvilágba, hanem gyanít valamit az igazságból, akkor jobb előállni a farbával. Ha a partnere emiatt stresszel, belülről emészti a gyanakvás, akkor jobb bevallani neki, hogy sajnos igaza van, mint hagyni, hadd őrlődjön kétségek között. Bizonytalanságban tartani a másikat teljesen felesleges kínzás.
  2. Ha már csomó más ember tudja – Lebukott, de nem partnere, hanem egy barát előtt? Esetleg kollégái tudják már régóta a munkahelyi félrelépést? Beavatott valakit, akit nem kellett volna, és az illető továbbadta fűnek-fának? Ilyen helyzetekben is jobban teszi, ha elmondja a partnerének, hogy mi történt, mert elég valószínű, hogy előbb-utóbb meg fogja tudni mástól. Elég megalázó önmagában is, hogy megcsaltak valakit, még megalázóbb, ha közben kiderül, hogy már a fél város tudott a viszonyról, csak pont az nem, akit megcsaltak.
  3. Ha a szerető fenyegetőzik, hogy kiborítja a bilit – Lehet, hogy csak ön és a szeretője tud a dologról, senki más, de elég baj az is, ha maga a szerető lengeti be, hogy elmondja az egészet az ön állandó partnerének. Ilyen esetben mondja el otthon, hogy becsúszott a félrelépés, elsősorban a partner miatt: még mindig kevésbé megalázó, ha öntől tudja meg, mint ha a szerető vágja a fejéhez. De másrészt önmaga miatt is jobb, ha előáll otthon az igazsággal, mert így legalább nem zsarolhatja önt ezzel a szerető.
  4. Ha nem védekezett – Ha bármekkora esélye van annak, hogy a szeretőtől valamilyen szexuális úton terjedő betegséget elkapott, akkor mindenképpen köteles erről tudósítani állandó partnerét, hiszen lehet, hogy ő is megfertőződött. Az a minimum, hogy erről tudnia kell.

És a végére még idekívánkozik az a gondolat, hogy ha bevallotta a félrelépést, annak nagyon sok következménye lehet onnantól, hogy túlesnek egy nehéz beszélgetésen, odáig, hogy csúnya vége lesz a kapcsolatnak.

Ezért rendesen végig kell mindent gondolni a vallomás előtt, legyen biztos abban, hogy ön tényleg folytatni szeretné-e a kapcsolatot, vagy inkább szakítani szeretne-e, esetleg összejönni azzal, akivel félrelépett. Illetve természetesen felmerül az is, hogy a kapcsolat folytatódik, csak nem az addigi monogám felállásban. Ezeket meg kell próbálni magunkban tisztázni, aztán pedig – nem lesz egyszerű, de – meg kell beszélni a partnerrel.