A társkereső férfiak 3 nagy típusa kor szerint

„Egyre több olyan cikket olvasni, amely a társkeresés témakörét boncolgatja. Mivel érintett vagyok a kérdésben, így szívesen olvasom is ezeket. Érdekes látni, hogy más nézőpontból ki hogy éli ezt meg. Én most arról szeretnék mesélni, ahogy mi, 30-as nők látjuk ezt” – ezzel a bevezetővel indítja levelét Hajnalka, akinek a leveléből azt találtuk a legérdekesebbnek, hogy a társat kereső férfiakat hogyan osztja három korcsoportra, és hogy melyik csoportra mit talál jellemzőnek. Ön szerint találóak ezek a kategóriák? Ha elolvasta Hajnalka levelét, kérjük, írja meg ön is tapasztalatait vagy saját történetét a Randiblog e-mailcímére!

„Nem egy barátnőm van, akikkel rendszeresen beszéljük meg ezeket a tapasztalatokat, kimondottan csinos, 30 körüli, tanult, jó állással, egzisztenciával rendelkező nőkre kell gondolni. Nem olyan rég még azt gondoltam volna, hogy ez előny. Egyáltalán nem az. Én például alig találkozom olyan férfivel, akikről ugyanezek elmondhatóak, aki egyáltalán tetszik (és itt még egyelőre csak külsőségekről van szó), jóképű, ápolt, sportos és megvan a határozott fellépése. Szórakozóhelyeken is sokkal több igényes, csinos nőt látni, mint jó kiállású férfit (amihez persze elengedhetetlen a rendszeres sport – a nőktől viszont elvárás a kerek, feszes fenék).

Tehát ott kezdődik, hogy legalább az érdeklődést felkeltse, aztán derülne ki, hogy minden más szempontból megfelel-e az elvárásoknak. Mert igen, ebben a korban már természetesen megvannak az elvárásaink, és tudjuk, hogy mit keresünk. Egész egyszerűen megvan az ehhez szükséges tapasztalatunk.

Az alapvető vonzalmon kívül egy csomó más jellemző/tulajdonság is van, ami elengedhetetlen egy jól működő párkapcsolathoz. Ezek általában az első egynéhány randi alkalmával kiderülnek. Az legalábbis biztosan, hogy mennyire okos/határozott/udvarias, hogy értjük-e egymás humorát, stb... ezért nem értek egyet azzal az elképzeléssel, hogy a 30-as nők csak 1-1 alkalomra keresnek, hogy váltogatják a pasikat. Nem, épp, hogy hosszú távra keresnek, csak már hamarabb le tudják szűrni, hogy az adott randipartnerben megtalálhatták-e. Ha nem, persze fennáll a lehetősége, hogy egy lazább kapcsolat alakuljon ki, én ezt sem érzem elítélendőnek, pláne, ha ez tisztázott mindkét fél számára.

Másik érdekes meglátás az utóbbi években a férfiak részéről, hogy „a mai 30-as nő szinte férfi”, annyira önálló, mindent elintéz magának, hogy szinte nincs is szüksége férfire. De, nagyon is van, csakhogy valóban férfire. Egyszerűbb a nőt hibáztatni, hogy túl önálló, mint belátni, hogy erősebb személyiség és esetleg még sikeresebb is annak ellenére, hogy van köztünk néhány év korkülönbség a férfi javára. Itt felmerülhet az egzisztencia kérdése. Manapság divat a nőkhöz hozzávágni, hogy anyagiasak, azokhoz is, akik amúgy megteremtettek maguknak mindent és „csak” annyit várnak, hogy a férfi legalább ugyanerre legyen képes. Ez persze a nőknek ugyanúgy szól... Én semmivel többet nem várok egy férfitől, mint ami én magam is vagyok. Ez így korrekt. Én az ismerkedés jellegétől függetlenül kor alapján vagyok hajlamos bekategorizálni őket: (Ezek nagy általánosságok, természetesen vannak kivételek, de meggyőződésem, hogy sokakra igazak a leírtak és fontos hangsúlyozni, hogy egyedülálló férfiakról beszélünk, olyanokról, akik akár „megfelelőek” is lehetnének, külsőleg/belsőleg)

30-35:

az ideális jelölt kor szerint. Ha okos, kellően jóképű, törekvő, esetleg udvarias, úgy valószínűleg alig győz válogatni a hölgyek közt. Megszokta a rajongást és el is várja, de kis eséllyel akar még megállapodni. Persze, lehet, hogy ez a cél, csak annyira el van kényeztetve a nők által, hogy mindig azt gondolja, jön még jobb. Igaza van. És egyszer lesz egy szerencsés, akinél meg fog állni. De addig sokunk szívét töri össze.

35-40:

Azt gondolhatnánk, hogy egy 30-as nőnek ez még megfelelőbb korosztály, de nem. Ezeknek a férfiaknak már annyira kialakított életük/hobbijuk/szokásaik vannak és általában mindenféle berögződéseik, hogy igaz rájuk, hogy nem véletlenül vannak egyedül. Köztük sok lehet az olyan, akit néhány éve nagyon megbántott egy nő és vannak annyira egoisták, hogy ezen nem tudják túltenni magukat. Nagyon ritka esetben hajlandóak csak alkalmazkodni, ha már elcsábították a nőt, azzal pedig nagyon is tisztában vannak, hogy hogy lehet elcsavarni egy nő fejét. Ők már letettek valamit az asztalra, sikeresek és ez az a pont, ahol a legbüszkébbek magukra, ráadásul erejük teljében vannak, az övék a világ. Ezt éreztetik is.

40-45:

még mindig azokról a férfiakról van szó, akiknél minden stimmel... Bár elmúlt 40, jól tartja magát, sportol, jó esetben már nem hajtja a pénzt, ekkorra kellően jó egzisztenciát alakított ki. Ők általában nagyon udvariasak és tudják, hogy hogy kell bánni egy nővel. Viszont itt már van 1-2-3 gyermek és legalább 1 volt feleség. Szóval felmerül a kérdés, hogy elfogadjuk-e, hogy nem lesz álomesküvő és téma lesz a gyerekkérdés. Egyrészről, hogy el tudjuk-e fogadni az övéit, és hogy vállal-e még gyereket az úriember a jövőben. Amennyiben nem, úgy nálam eldöntött a kérdés, nincs is tovább és ezzel valószínűleg szinte minden intelligens nőtársam így van, aki szeretne gyereket. A kevésbé intelligens, viszont annál inkább elkeseredett, úgy tesz, mintha ezt benyelné, aztán ha kialakult a ragaszkodás, akkor kezdi el nyúzni a férfit.

A fentiekhez fontos hozzátenni, hogy véleményem szerint velünk nőkkel legalább ilyen nehéz, csak most nem ezt a témát taglaltam. Azt hiszem, hogy mindkét nem ugyanannyira hibás vagy épp nem hibás abban, hogy napjainkra ez mindennapos probléma.

Összegezve mindig arra jutunk ezeken a csajos beszélgetéseken, hogy legfőképp azért nehéz, mert pontosan tudjuk, hogy mit keresünk és abból viszont nagyon kevés van, hiszen ebben a korosztályban már a legtöbben (remélhetőleg) boldog házasságban élnek.”