Ebben a posztban egy brit lányt mutatunk be, bizonyos Chelsea Hoopert, akinek duplán nem volt szerencséje legutóbbi pasijával. Az egyetlen jó a sztoriban az, hogy de legalább kiszabadult egy egészségtelen kapcsolatból – csak éppen nagyon nagy árat fizetett érte. Egy elképesztően bizarr történet következik, kérjük, a biztonsági övet a hátul ülők is csatolják be.

Ott kezdődik az egész, hogy ez a 22 éves, az angliai Scunthorpe-ban élő Chelsea Hooper összejött egy 35 éves férfival, akit Kevin Scottnak hívnak. A férfi nagyon sármosnak bizonyult, a lány egy idő után a szüleinek is bemutatta, bár aggódott, hogy mit szólnak majd a korkülönbség miatt. Nem szóltak semmit, az anyuka azt mondta, hogy miért ne, ha egyszer boldogok együtt, ráadásul meg is dicsérte ezt Scottot, leendő vejét, hogy milyen jóképű. Ez az egész még 2014 augusztusában volt.

Aztán teltek-múltak a hónapok, és egyre biztosabbnak tűnt, hogy Scott sajnos hűtlen. A lánynak többen is szóltak, hogy a szerelme megcsalja, ő maga is talált üzeneteket, amit más nők írtak a férfinak, de Scott tagadta az egészet. Viszont ahogy nőtt a feszültség kettejük között, erőszakossá is vált. A férfi tört, zúzott és verekedett, a Mirror nevű lapnak fotói is vannak arról, hogyan verte meg rendszeresen a lányt, akit állítólag szeretett. Az esetet szerencsére nem tussolták el, végül bírósági ügy lett belőle, de a lány ezt meg sem várva szakított a barátjával.

Ebben az elég szörnyű helyzetben Hooper a szüleihez fordult. Édesapja tajtékzott a dühtől, édesanyja viszont vigasztalta a lányt és védelmébe vette Scottot, azzal, hogy biztos nem úgy gondolta, majd ő beszél a férfival, hátha helyre tudják még hozni a dolgokat és visszacsinálhatják a szakítást. Scott, úgy tűnt, tényleg megbánta, virágokat küldött, fogadkozott, és a lány végül visszatért hozzá.

Ekkor jött az, amit egy olvasónk egy emlékezetes levélben a szartornádó névvel illetett: Hooper Facebook-üzeneteket talált, amiket az édesanyja küldött Scottnak. A téma az volt, hogy mennyire jó volt a férfival az ágyban. Hát így tudta meg Chelsea Hooper, hogy a rábeszélés közben/helyett az édesanyja lefeküdt a barátjával. Hát ez nyilván autmatikus szakítást von maga után, de abszurd módon még ezzel sincs vége a sztorinak.

Ez a bizonyos Kevin és az anyuka ugyanis totál tagadtak mindent, Hooper pedig bebeszélte magának, hogy csak kitalálta az egészet, öngyilkossági kísérlete is volt, és másodszor is visszavette azt a férfit, aki korábban többször megverte, majd lefeküdt az anyjával. A kapcsolat ugyanott folytatódott, ahol abbamaradt, Scott folyamatosan csalta a lányt, egészen addig, amíg tavaly karácsonykor Hooper egyszer csak arra nem állított haza, hogy a férfi éppen az ágyban fekszik egy ismeretlen nővel.

Na itt már végleg szakítottak, elkezdődött a bírósági büntetőügy is, plusz végre az anyuka is bevallotta, hogy tényleg lefeküdt a vejjelöltjével, összesen háromszor. Azt mondja, nem volt belé szerelmes, nem kapcsolatot akart, csak hogy végre ráfigyeljen valaki, mivel a férjével már rég nem élnek szexuális életet. A szülők nem váltak el ezek után, bár a béke nem állt éppen helyre közöttük.

Egy apró, szórakoztató részlet a végére: ez a bizonyos Kevin Scott továbbra is mindent tagad a bíróságon. A veréseket is, pedig fénykép van róluk, és a viszonyt az anyósjelöltjével is, pedig az asszony is bevallotta, hogy tényleg lefeküdtek. Bár mondjuk ez (jogi szempontból) legalább nem büntetendő.