Az ember találkozik egy szimpatikus idegennel az interneten vagy egyebütt, és valamennyi csevely után eldől, hogy ebből randi lesz. Na de mi legyen az első randi helyszíne? Annyi helyre mehet menni, és általában ugyan a kávézás a legjobb ötlet, de ha valaki kreatív szeretne lenni, rengeteg egyebet választhat, többek között a kirándulást. Ugyanebben állapodott meg egy amerikai pár Amherst környékén, de az első randi sajna náluk is bekerült a rendőrségi hírekbe, pedig ők nem tévedtek el.

A rendőrség kiszállt Amherstben egy kiránduló férfihez és nőhöz, ahol a nő rosszul lett. A rendőrség megállapította, hogy a nő csak ott akarta hagyni a randit, amit a WeChat appon hoztak össze, és rosszullétet tettetett ahelyett, hogy őszintén megmondta volna, hogy miért akarja abbahagyni a kirándulást.

– ez áll a sokak örömére a Twitterre kitett rendőrségi hírekben.

Ugye ha az első randi rosszul megy, az ember valami kimentő segítséget kér, és gyorsan lelép. Ugyanerre egy kirándulás közepén természetesen nincs lehetőség, így ez az anonim nő úgy döntött, rosszullétet színlel, hogy végre vége legyen a feszengésnek-kínlódásnak. A férfi azonban a bajt azzal tetézte, hogy túlságosan komolyan vette a nő állítólagos betegségét és segítséget hívott.

Mindenesetre rendes volt a rendőröktől, hogy nem közöltek fotót az esetről, a fenti borítókép természetesen csak illusztráció.