Megsimogatta az arcomat, nem tudtam időben elkapni

„Ma már csak nevetünk a történeten, de akkor cseppet sem volt vicces. Remélem, élvezni fogjátok” – jött néhány jó levél arra a posztunkra, amiben a Twitterről arattuk le rémálomra emlékeztető randik történeteit. Volt, aki ilyen röviden mesélte el az egészet:

Nekem is volt egy nevetséges első (és utolsó) randim valakivel, aki közölte az est folyamán, hogy a nők dolga a házimunka, és én majd vasalni fogom az ingeit, ugyebár. Mindezt az első randin.

Természetesen ennyi már bőven sok önmagában is, de más levélíró azért bőségesen ellátott minket a részletekkel. A posztnyitó bevezető sorok Krisztiána alábbi leveléhez tartoznak, amiben egy olyan randit ír le, amit egy barátnője hozott össze neki. Feltételezzük, hogy Krisztiána nem túl hálás a barátnőjének – bár legalább egy vicces sztori kijött a dologból. Ha ön is tudna mesélni, tegye azt! Várjuk az ön történetét is a Randiblog e-mailcímére!

„Szóval randim volt... A barátnőm regisztrált föl a társkeresőre helyettem, és szó szerint rámerőszakolta ezzel a pasassal való ismerkedést (pedig kopasz és extra ronda volt).

Állítólag egy doki, aki most épp másoddiplomát csinál és egyébként tehetős, bár szerintem ez utóbbi nem annyira lényeges...

Na, nekem már gyanús volt az is, hogy egy nagy kamu az ürge, abból, hogy gyakorlatilag állandóan csak megcsörgette a telómat, arra várva, hogy visszahívom.

Mindegy, hallgatva okos barátnőm tanácsára, belementem egy randiba. HÚÚÚ, DE NEM KELLETT VOLNA...

Vonattal mentem föl, mondjuk már ezt a fejemhez vágta a héten, hogy miért vonattal megyek, de nem is értettem mi baja van, főleg, hogy állítólag Vácról ő sem kocsival megy fel... Pesten találkoztunk.

Már a vonaton mondta, hogy menjek el a Pacsirta utcába, mert ott van, de közöltem, hogy ha így gondolja, jövök is visszafelé, mert én nem fogok futkosni senki után.

Na, a Westendnél találkoztunk, és kb. már akkor émelyegtem, mert az a pont volt régen a csajokkal az összefutási helyünk és azt az egész pozitív emléket elrondítja ez az egész pokolba illő randi. Bementünk a Westendbe mosdót keresve, és megpróbálta volna eladni nekem, hogy mekkora ász is, hiszen régen ott volt orvos, ezért mindenkinek előre köszönt, aki szembe jött vele, és úgy gondolta, hogy ott dolgozik... Még az újságot olvasó parfümárus gyereket is megszólította, én meg közben azon agyaltam, hogy „Istenem, nehogy szembejöjjön valaki, aki engem ismer, mert ez annyira égő.” Szóval, azt írta magáról, hogy 176 centi. Na ehhez képest, egy dugó volt az ürge, 163 centi magas vagyok, és kb. 5 centis bakancs volt rajtam és ezzel kb. egy magasságba kerültünk... De nem is ez a legrosszabb, az egész pasas úgy nézett ki, mint egy elhanyagolt óriásfóka.

Na, ha már felmentem, gondoltam, legalább eszek valamit. Előbb beültünk egy teázóba, majd kajálni. Megígértem a barátnőmnek, hogy adok neki egy esélyt, de kb. a hányinger kerülgetett, és 3 másodperc múlva már fejvesztve menekültem volna, de mivel én betartom az ígéreteimet, lenyeltem a gombócot és beültem vele teázni.

Mondta, hogy milyen jól ismeri az énekest, akié a teázó, de megjegyeztem, hogy egyébként én is ismerem és én nem vagyok olyan büszke rá, hogy ismerem, mert irdatlan egy faszkalap a pasas. (Madarat tolláról, embert barátjáról, tartja a mondás...)

Kérdezte, hogy a Hiltonba menjünk-e, de javasoltam, túl messzire ne menjünk... (Mit akart, szobára vinni?)

Majd mikor már menekültem hazafelé és elkísért a vonathoz, még beugrottam kajáért magamnak a MC-be. Ő is rendelt az én számlámhoz, majd amikor a fizetésre került a sor, akkor nem vette elő a tárcáját. Basszus, nekem kellett kifizetni, nemcsak a saját, hanem az ő számláját is! Ja, és még volt pofája megkérdezni, hogy anyagias vagyok-e. Nos, én egy elég nagyvonalú ember vagyok, bármikor meghívom a barátaimat kajálni, de ez nálam mindennek a teteje volt...

Még szerencse, hogy megérzés alapján duplán bebiztosítottam magam, és szóltam a barátnőmön kívül még egy ismerősömnek is, hogy pontban egy óra múlva hívjon fel és mentsen ki sürgős munkára hivatkozva.

Lényeg, hogy egy óra alatt végighallgattam, mekkora nagy ász ember is, hogy odavan magától, és hogy mekkora nagy ember (milliárdos, de azért spórol a telefonszámlán, meg kifizetteti a kajáját velem).

Mondtam neki, hogy a 8-as vonattal haza kell jönnöm, mert nem lesz buszom hazafelé, azt kihagytam a történetből, hogy kinn áll a kocsim az állomáson. Felajánlotta, hogy elkísér haza, de nagyon lebeszéltem a dologról... Szóval a pasas nemhogy nem vonzó, hanem egy irdatlan csúszómászó, aki nyomult, és megsimogatta az arcomat (nem tudtam időben elkapni), és alig vártam, hogy hazaérjek hányni meg fürödni.

Megírtam neki, hogy ne keressen többet, mert nem óhajtok vele soha többet összefutni az utcán sem, véletlenül sem...”