horoszkóp
shutterstock 276129434

Betegség révén túlsúlyos vagyok

2016.09.19. 21:06

Meglehetősen szeretem olvasni mások történeteit itt a Randiblogon, így hát most leírom nektek a sajátomat” – kezdi a történetét Konstancia. Sokan szoktak arról írni nekünk, hogy egyedül vannak, nincs rendes párkapcsolatuk, pedig szeretnének, és nem igazán tudják az okát. Hát Konstancia nagyon is tudja az okot: egy betegség miatt túlsúlyos, akármennyire is igyekszik. Olvassa el a beszámolóját, aztán írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére, akár válaszolva Konstancia kérdéseire, akár saját történetével!

Konstanciának hívnak, a húszas éveim elején járok, jelenleg egyetemen tanulok egy csodálatos, kreatív szakmát, amiért odáig vagyok és maximális örömmel tölt el; a visszajelzések alapján pedig nem is megy rosszul eddig. Úgy tűnik, jó irányba halad a kis életem, mondhatni boldogan és elégedetten tekintek a mindennapjaim nagyrészére. Viszont sajnálatos módon betegség révén túlsúlyos vagyok (tehát nem a saját igénytelenségem és mértéktelenségem miatt mutat annyit a mérleg, amennyit), a betegségem jó ideje jelen van az életemben, de sajnos csak két éve derült ki, hogy mi is a pontos bajom. Jelenleg igyekszem rendszeresen sportolni, helyesen táplálkozni és az egészségem érdekében fogyni. Egyébként is eléggé odafigyelek magamra, igyekszem csinosnak lenni hozott anyaghoz mérten. Külső vélemények alapján szép arcom van, azt hiszem elég művelt, intelligens vagyok, szeretek szórakozni is; jó humorú, vidám jelenség vagyok.

Eddig még nem volt párkapcsolatom, sem semmilyen interakcióm az ellenkező nemmel. Persze volt néhány érdeklődő, de azok inkább elkeserítőek voltak, mint egósimogatók. Nem, nem vagyok egy emelkedett, másokat lenéző picsa, csak azok az urak még a közelében sem jártak annak, amit egy fiútól/férfitól várok. Az eddigi forever alone helyzetem nem keserített el annyira, hogy leadjam az igényeimet és beérjem valami „csak ne legyek egyedül kapcsolattal”. A Tinder és bármilyen társkeresőn való ismerkedésnek még a gondolatától is elszégyenlem magam. Amikor egyetemre kerültem, sikerült „otthon hagynom” az efféle problémáimat, a hely és a helyzet újdonsága lekötött annyira, hogy ilyen kapcsolati kérdésekkel esélyem se legyen foglalkozni, de az utóbbi hónapokban megint feljöttek ezek a gondolatok.

Az eddigi negatív tapasztalatok és visszautasítások miatt mára már nem is merek belegondolni (még akkor sem, ha valakit nagyon kedvelek), hogy „mi lenne, ha...”, annyira tartok a fájdalomtól és a csalódástól, nem merek egy kicsit sem lépni felé. Sőt egyenesen szorongok, ha érzem, hogy elkezdek megkedvelni valakit. Pedig nagyon szeretnék ismerkedni, de kezdeményezni nem merek. Az utcán/szórakozóhelyken emlékeim szerint érdeklődően soha nem tekintett rám senki, ha valaki meg is nézett, akkor legfeljebb azért, hogy „hogy néz ki már, jaj” és ettől nagyjából úgy érzem magam, mint egy utcalámpa („kölcsönhatások hiánya aggasztó”). Nem érzem, hogy bárkit is érdekelne az, ami belül van, úgy érzem, hogy a súlyom annyira beskatulyáz, hogy a gondolataimra/lelkemre/jellememre nem kíváncsi senki.

Nagyon tartok attól, hogy valamit eleve rosszul csinálok, s ha meg is tudok szabadulni még több kilótól, akkor is ugyanez az állapot marad. Tény, hogy napjainkban a túlsúlyos lányoknak fokozottan nehézkes az ismerkedés, de azért reménykedem a happy endben és a pozitív változásban.

Nektek erről mi a véleményetek? Jár valaki hasonló cipőben?

(U.i.: Nehogy azt higgyétek hogy elvagyok keseredve, nem én! Csak ezek a dolgok néha nagyon nyomasztanak.)

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.