horoszkóp
shutterstock 126815663

A poén: 2 hónap után előkerült a srác, visszajelölt Facebookon

2016.10.23. 20:50

Én erre a levélre szeretnék reagálni egy érdekes sztorival, amit nagyon régóta magamban tartok. Mindig is szerettem írásban kiadni magamból a dolgokat, hátha most is ez fog segíteni feldolgozni a dolgokat” – így kezdődik az alább olvasható levél, a beküldőjének az Odett álnevet dobta a gép. Odett egy korábbi posztra hivatkozik, amiben Mór milyen rosszul végződött egy tinderes kalandja. Érdekes módon Odett is látta későbbi szerelmét a Tinderen, de nem ott jöttek össze – és ez csak az első a váratlan fordulatok közül. Ha elolvasta Odett levelét, és eszébe jut valami, amit szívesen elmesélne, kérjük, írjon ön is! A Randiblog e-mailcímére bármikor elküldheti saját történetét, akár most azonnal is!

Kezdjük ott, hogy az önbizalmam nem igazán van a helyén. Mindig is több hús volt rajtam, mint kellene, sosem fordulnak meg utánam a pasik, ha elmegyek bulizni, átlagos szitu, hogy az összes barátnőmre rámozdul valaki, én meg védem őket.

Persze nem sajnáltatás a célom, van egy típusú pasi, akinek pont az olyan alkatú lányok jönnek be mint én, csak elég nehéz őket megtalálni.

Mindig is kapcsolatban élő típus voltam, 15 évesen jöttem össze az első pasimmal, és a leghosszabb ideje, most 25 évesen vagyok szingli... már fél éve.

Az előző kapcsolatomról tudni kell, hogy nem igazán segített az önbizalmamon, folyamatosan derültek ki megcsalások, hazugságok, letagadott a barátai előtt, megalázott és éreztette velem, hogy nem vagyok jó nő, hiszen bárkit megkaphatna helyettem. Nagyon nehezen évek alatt tudtam csak kilépni ebből a kapcsolatból, sokszor féltem, hogy ha vége lesz, örökre egyedül maradok, mert már el is hittem amit az exem belém plántált, abban a tudatban éltem évekig, hogy senki másnak nem fogok kelleni.

Aztán nagy nehezen vége lett, beláttam, hogy boldogtalan vagyok és ennek ő az oka. Elment pár hónap, közben saját lakásba költöztem, találtam munkát, fellendült az életem. Viszont régebben egy véletlen folyamán megismertem egy srácot, aki mindig is ott motoszkált a fejemben, arra gondoltam, milyen jó lenne jobban megismerni, de nem mertem megkeresni.

Én is Mór hibájába estem és feltettem ezt a csodálatos Tindert, és egyik este, amikor lapozgattam a húspiacot, megjelent a srác képe. Gondoltam, ez nem lehet véletlen, itt a lehetőség, hogy megismerjem, de nem lett match. Viszont összeszedtem minden bátorságomat és ráírtam Facebookon, hátha emlékszik rám, volt már alap a beszélgetésre.

Az elkövetkező 3 nap maga volt a csoda. Úgy éreztem, mintha ezt a srácot nekem találták volna ki. Szimpatikus volt, korban hozzám illett, intelligensnek tűnt, jó volt a humora, kedves volt, és egyszerűen levett a lábamról.

Azt is tudni kell rólam, hogy gyűlölök telefonálni, és eddig hiába hívtak srácok netes társkeresőkről, nem is vettem fel a telefont, találkozni is nagyon ritkán mentem el, ha el is mentem, általában katasztrófával végződött, mindig csalódtam.

Ez a srác viszont valami varázslatos módon kinyitott, mint egy kis lakatot, és órákat beszéltünk telefonon az első pár napban összesen legalább 8 órát, ami számomra döbbenetes volt, de úgy éreztem, mintha évek óta ismerném, megbíztam benne. Hétvégére már találkozót is megbeszéltünk.

Nekem vannak elveim első találkozásokról, randikról és arról, hogy mikor bújok ágyba valakivel. A barátaim szerint régimódi vagyok, mint egy nagymama, de én szeretem, ha egy fiú kiérdemli azt, hogy megkapjon, sosem szokásom az első alkalommal ledobni a bugyimat. Ezt a srácnak is kikötöttem, ugyanis hozzá beszéltünk meg találkozót, mert elég esős idő volt aznap, megmondtam neki előre, hogy ne készüljön ottalvós hempergésre. Már sok srácnak mondtam ezt, de hát ismerjük a férfi nemet, mintha a falnak beszéltem volna, szinte kivétel nélkül mindegyik bepróbálkozott a figyelmeztetésem/kérésem ellenére. Ő viszont legnagyobb meglepetésemre ebben sem okozott csalódást, tiszteletben tartotta, amit mondtam, nem volt pofátlan, nem háborodott fel azon, hogy tartottam magam az elvemhez.

Mondanom sem kell, hogy számomra a találkozás is varázslatos volt, egy percig sem haboztam, hogy elmenjek-e, az egész éjszakát együtt töltöttük beszélgetéssel, 1-1 heves csókkal és egy üveg whiskey-vel. Azt hittem, álmodom, úgy éreztem, a világban minden a helyére került, és itt is már a következő hercegem, aki már pár nap alatt olyan dolgokat hozott ki belőlem, mint mások évek alatt sem. Szinte biztos voltam benne, hogy lesz folytatás, hiszen láttam, hogy totál kölcsönös a dolog, nem gondoltam, hogy bármi akadálya lenne annak, hogy boldogan éljünk tovább párként.

Viszont innentől jött a feketeleves. A találkozó után alig tudtam elérni, eltűnt egy hétre, nem is keresett, amikor írtam, nem is válaszolt legtöbbször. Hiába kérdeztem rá konkrétan, hogy van-e valami baj, vagy nem érezte-e jól magát, mindent tagadott és csak a munkájára hivatkozott.

Aztán eltelt kb. egy hónap, mire nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy új találkozót beszéltünk meg. Még képes voltam az új munkahelyemen, a második hónapban műszakot cserélni az egyik kollégával, hogy el tudjak menni találkozni vele. Már mentek újra a kis esti telefonbeszélgetések, vártuk a találkozót, aztán hirtelen egy nappal előtte felszívódott.

Nem tudtam mit kezdeni a dologgal, de gondoltam, csak átmeneti, és naiv módon ábrándoztam tovább. A srác SEMMIRE nem reagált, nem vette fel, nem írt vissza, sőt Facebookon az üzeneteimet szándékosan meg sem nyitotta. Annyira elkeseredtem, hogy ok nélkül eltűnt, hogy esküszöm, jobban fájt, mint egy szakítás, olvasgattam erről cikkeket, van ilyen típusú ember, aki egyszerűen eltűnik...

A poén viszont most jön, 2 hónap (!) után előkerült a srác, visszajelölt Facebookon. Az volt a magyarázata, hogy valami nagyon durva dolog történt vele, ami annyira hazaküldte, hogy nem tudott senkivel sem beszélni, és hogy ne haragudjak, nem ezt érdemeltem. Nem mondta el konkrétan, hogy mi történt, azt mondta, hogy még nincs kész rá, hogy beszéljen róla. Hát velem is történt már elég cifra dolog, elhittem, hogy van az a történés, amitől megzuhan az ember. Iszonyú boldog voltam, hogy visszakaptam 2 hónap full depi után, semmi para, hiszen itt van ő!

Hát a sztori vége, ha hiszitek, ha nem: egy hét után újra se szó, se beszéd, egyszerűen eltűnt...

Kicsit hosszú lett, de kellett minden részlet, hogy átérezzétek, mekkora dolog volt nekem ez a srác, és mennyire fájt még így egy találkozás után is, hogy elveszítettem. Ezek után nyilván semmi hitem az emberekben, a pasikban és az ismerkedésben, már azt is félek elhinni valakinek, amit kérdez.

Elment a kedvem az ismerkedéstől, nem értem ezt az egész helyzetet, és mindennél jobban feldühít az igazságtalanság, sosem fogok erre magyarázatot kapni. Bármilyen okot jobban megértettem volna, mint azt, hogy másodszor is elővesz, mint valami használt zoknit, aztán egyszerűen megy tovább. Lefogadom, hogy két hónap múlva újra elő fog venni, és nem érti, ha nem leszek rá kíváncsi, iszonyúan fáj és csalódtam. Nehezen nyílok meg alapból, plusz az önbizalmamat is megint a gödör aljára küldte... Mit lehet ezekkel kezdeni?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket.