horoszkóp
shutterstock 174247688

Nincs most kapcsolatom, következő 5 évben nem is tervezek

2016.11.21. 20:40

Odettnek válaszolnék. Én 36 éves, 10 éve külföldön élő, magyar srác vagyok” – a Kolombán álnevet dobta a gép az alább olvasható levél beküldőjének. Kolombán előrebocsátotta, hogy nyugodtan húzzunk a szövegből, de természetesen egészben közöljük az egészet, simán idefér az egész úgy, ahogy van, érdemes az utolsó bekezdésig végigolvasni.

Odett többek között azt említette pár héttel ezelőtti levelében, hogy túlsúlyos és emiatt nincs meg a kellő önbizalma – Kolombán elsősorban ehhez a témához szól hozzá, azonban amit ír, nem csak a túlsúlyosakhoz szól, hanem mindenkihez, aki nem talál (normális) partnert, és nem érti, hogy miért. Egyetért Kolombán tanácsaival? Ön mit tenne hozzá, mivel vitatkozna, mik az ön tapasztalatai? Kérjük, írjon ön is a Randiblog e-mailcímére!

Alapvetően az embernek egyedül ki kell jönnie magával. Nekem belekerült pár évbe és sok vesződségbe, míg kitaláltam, én milyen is vagyok és mit érek. Az önbizalom hiánya gond és ameddig nincs megoldva akár terápiával is, egy kapcsolat akadálya lehet. Nekem saját magammal, a családommal, eddigi kapcsolataimmal, mostani munkámmal el kellett számolnom. Nekem az önbizalomhiány túlsúly miatt volt elsősorban, de nemrég megtaláltam az igazi szenvedélyemet, ami zenével kapcsolatos. Teljesen más daráló agymunkát végzek különben már kiégésszinten, és maga az élet volt megtalálni, mi az, ami zsigerből felráz és más elmeállapotba tesz.

Ameddig ezt nem tudtam, mi az igazi értékem, belementem minden degradáló, élősködő kapcsolatba, legyen az baráti, munka, vagy párválasztás, hiszen én valahol az akkori életemet tekintve értéktelennek tartottam magam tudat alatt. Odett, remélem, meg tudod találni, mi az a cselekvés vagy cél, amiben teljesnek tudod érezni magad. Amivel kivirulsz és kilométerekről lehet rajtad látni, hogy élsz. Akkor észre fognak venni, és rátalálsz egy olyan párra, aki igazán hozzádvaló.

Itt hasonlatnak a két igáslovat szeretném használni, egy szekérben. Ha nem együtt mentek egy cél felé közös batyuval, az egész nem ér semmit. Akivel nincs közös hobbitok, közös egymást segítő cselekvések, nincs, mi összetartsa a fogatot. Legyen az a világot körbeutazni és segélyszervezeteknek segíteni. Vagy állatmenhelyet csinálni, vagy gyerekeken segíteni. Valami, ami értelmet ad minden reggel felkelni, ami legbelülről felráz és azonnal visszacsatol, hogy igen ez a küldetésem ebben az életemben.

Ha semmi ötlet nincs most, nem gond, épp ez a jó a felfedezési fázis. Nekem már a megőrülés szintje volt, de én sokáig halogattam is. Nézd meg, gyerekkorodban mit szerettél volna csinálni, tényleg mélyre kell ásni, mi az, ami az életet teljessé teszi. Persze lesz nyávogás és ellenkezés, dehát az élet ilyen. Néha fejest kell ugrani az ismeretlenbe. Lehet, hogy adott életfázisokra csak jó egy adott kapcsolat, és ha már vége, nem tudtok egymással mit kezdeni, akkor tovább kell állni. Viszont rengeteg ember van a világon, ez sose lehet gond, minél több embert megismerni.

Én minden netes társkeresőt utálok. A személyes társkeresés híve vagyok, van csomó Pesten is, rapidrandi vagy színvonalas társkereső iroda. De ameddig nincs kész a személyiség, addig csak más nem kész személyiségeket húz be az ember. Nekem abból a szempontból jó volt, hogy segítettem az illetőn, de mindketten megégtünk az egymás hibáiban, és egy idő után nincs visszaút, gondolok az exkapcsolatomra. Ha egy magasabb pozíció a munkában extrán leköt és kiéled magad benne, abból is jó kilépni és változtatni. Több mindig jobb, mint a kevesebb. Nekem sportra van szükségem.

Remélem, segít ez a pár sor továbblendülni, sokat olvasom a blogot, és mivel én is hasonló cipőben vagyok, gondoltam, reagálok. Nincs most kapcsolatom, következő 5 évben nem is tervezek, ez az idő arra, hogy kimaxoljam, amit magamból ki tudok hozni. A külföldi munka is jó, megtanul az ember egy-két másik kultúrát, és több pénzt is keres, mint otthon.

Sok sikert!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!