horoszkóp
shutterstock 317998202

Az asztalon volt egy mappa egy nő cicis-popsis képeivel

2016.12.16. 21:38

Régóta olvasom a Randiblogot. Jó tudni, hogy más is hasonló cipőben jár, vagy tanulni mások hibáiból. Most én is többek között ezért írom meg a történetem, hogy más ne kövesse el ezeket a hibákat, illetve kíváncsi lennék a véleményekre is” – ennyi bevezetőt írt a történetéhez az alább közölt levél beküldője, Eta. Egy újabb munkahelyen kezdődött kapcsolatba kapunk ebben a posztban bepillantást, de igazán attól lebilincselő ez a történet, hogy rengeteg kérdést felvet bizalommal, önbizalommal és féltékenységgel kapcsolatban.

Eta maga is választ keres ezekre a kérdésekre, szóval ha ön úgy érzi, tudna mit válaszolni, lenne mit mesélnie, kérjük, írjon nekünk ön is a Randiblog e-mailcímére!

Hány hibát lehet elkövetni egy kapcsolatban? Jobban mondva, hányat úgy, hogy ne okozza a kapcsolat végét? Igyekszem tárgyilagosan leírni mindent, úgy, ahogy történt. Előre szólok, hosszú lesz.

Rólam a következőket kell tudni: húszas éveim közepén járok, intelligens, környezetem szerint érettebben gondolkodó (kivéve persze a szerelmet) fiatal nő vagyok. Csinosnak mondanak, sokszor megdicsérnek, ennek ellenére időről-időre előjönnek az önértékelési problémáim, amikor nem érzem magam vonzónak, és úgy érzem, másnak sem kellek, és nem is fogok.

Mikor idekerültem a mostani munkahelyemre, eldöntöttem, hogy kollégával nem akarok kapcsolatot, abból csak a baj lenne. Persze lett… kapcsolat is, meg baj is. Az egyik kollégámmal, Aserrel. Róla a következőket kell tudni: negyvenes évei közepén jár, magas, sportos, viszont bizonyos külső adottságok miatt nagy önbizalomhiánya van. De nekem ő vonzó, úgy, ahogy van. Intelligens, humoros, lelkileg nagyon érzékeny, ugyanakkor közvetlen. Sok kollégával jóban van, főleg hölgykollégákkal, sokszor pajzán vicceket mond, rácsap a fenekükre, az ölébe ülnek, ha úgy van.

A munka folytán gyakran beszélgettünk, megismertük egymást, kialakult a szimpátia. Nem is gondoltuk, hogy több lesz ennél. Aztán valami mégis történt. Elkezdtünk vonzódni egymáshoz, apró érintések, még több beszélgetés. Tisztáztuk persze, hogy nem lehet köztünk semmi, semmi komoly, közel húsz év korkülönbséggel minek, az sok, nincs értelme. Az elején leginkább én aggódtam emiatt. Napi szinten elmondtam neki, hogy ne szeressen belém. Féltem. Féltem attól, hogy belém szeret, én viszont nem szeretek belé, és összetöröm a szívét. Történtek dolgok köztünk, egy-egy csók, ölelés. Szex nem. Megbeszéltük, ha lesz is, az is csak szex, érzelmeket nem viszünk bele.

Aztán egy másik kollégám elkezdett közeledni hozzám, Tihamér. Nála is volt korkülönbség, de kevesebb. Megkedveltem, szimpatikus lett. Elhívott munka utáni programra. Először igent mondtam, mondván miért ne, nincs kapcsolatom. Mikor Aserrel ezt megbeszéltem, és éreztem, hogy mennyire rosszul esik neki, és noha nem feküdtünk le és megbeszéltük, hogy nem lesz kapcsolat, rosszul esett neki. Tudtam már, hogy ő többet érez. Lemondtam a találkozót Tihamérrel, megmondtam, hogy nem szeretnék randizni vele. Azt mondtam, hogy kollégával nem, illetve a korkülönbség miatt, de igazából Aser miatt. Nem akartam elveszíteni, azt hiszem, kezdett bennem is kialakulni valami iránta. Csak megjegyzem, hogy nem tud(ott) rólunk senki bent, mármint a kollégák.

shutterstock 359906306

Aserrel többet találkoztam munkán kívül, 1-2 program, és megtörtént, aminek meg kell. Lefeküdtünk. Teltek a hónapok, de a szimpátia nem múlt el Tihamérrel sem, és néha (egyre többet) átjárt az irodánkba ilyen-olyan ürüggyel, leginkább hozzám. Jól esett a figyelme. Elhívott megint. Elmentem vele moziba, nem történt semmi, se csók, se semmi, csak egy délutáni program volt. Aser tudott róla. Ilyenkor nem tudom, hogy ennyire önző és nemtörődöm voltam, vagy csak ennyire nincs empátia bennem, hogy belegondoljak, mit érezhetett Aser. Azt mondta, egy ideig ne találkozzunk, derítsem ki, mit érzek Tihamér iránt, és aztán megbeszéljük. Persze azt is hozzátette, hogy azt el tudja fogadni, ha lesz valakim, mert érhető, nekünk nincs jövőnk, de ne kollégát (érthető), illetve korombeli legyen. Nem bírtam volna elveszíteni Asert. Mondtam, hogy döntöttem, és nem találkozom többet Tihamérrel. Megmondtam neki, elfogadta, nem volt sértődés.

Közben jöttek más új kollégák is, többek között egy Elke nevű fiatal lány. Mondtam is, hogy milyen csinos, szimpatikusnak tűnik. Felmerült néha a neve. Aztán egyre gyakrabban mondta Aser is, hogy ja, jó a feneke, meg hasonlók. Aser közvetlen ugye, és ezért beszélgetett is vele. A csaj (van pasija) felajánlotta, hogy megtanítja táncolni. Persze ez nekem rosszul esett, hogy miért beszél róla annyit, meg hogy el akar menni vele táncolni. Tudom, nonszensz, hogy még én legyek féltékeny, de a mozi és a tánc közt van különbség.

Megint eltelt pár hónap. Tihamér megint elkezdett nyomulni, és nem értettem. miért nem múlik el a szimpátia. Lehet, az az oka, hogy többnek kell lennie közöttünk? Sokszor átjött, beszélgetni, én is kerestem a társaságát. Aser semmit nem szólt. Ő olyan, hogy nem mondja, ha bántja valami, hanem egyszer csak kifakad. Tihamér elhívott megint moziba, úgy döntöttem, jobb lesz ezt valahogy lezárni. Vagy kiderül, hogy valami érzelem alakult ki, vagy kiderül, hogy csak a figyelmessége esett jól. Az utóbbi történt. Elmentünk moziba, megfogta a kezem. Mikor elköszöntünk megcsókolt és én engedtem. De nem azt éreztem, amint ilyenkor „kéne”. És puff, mintha eltűnt volna az érdeklődés iránta. Este Aserrel beszéltünk telefonon. Mikor rákérdezett, mindent elmondtam neki, nem akartam eltitkolni, hazudni. Mindig őszinte voltam vele. Persze így utólag már nagyon bántam azt az egy csókot is. Szinte éreztem a fájdalmát. Habár nem voltunk egy pár, és tudott mindent, de jogosan érezte magát becsapta. Elvesztettem a bizalmát.

Amúgy is nehéz időket él át, meg egy érzékeny lelkületű, de én nagyon belerúgtam. Pedig szeretem. És mégis én vagyok magam legnagyobb ellensége. Azt hiszem, féltem a korkülönbség miatt, hogy mit szólna a családom, a környezetem. Féltem beleszeretni, kapcsolatot kezdeni. De ezek után világosan láttam. Miután összevesztünk, elutaztam hozzá, órákat vártam a hidegben. Nem vette fel a telefont, nem hallotta a csengőt. Aztán mikor észrevett, beengedett. Sokat pedáloztam és valahogy idővel sikerült javítani a helyzeten. Sőt. Minden jobb lett, mint eddig. Elmondtam neki, hogy szeretem. Többször is. Ő ezt nem mondta, csak egyszer nagy nehezen.

Aztán úgy alakult, hogy munkahelyet fogok váltani. Ez megint betett nekünk. Ő azt mondja még mindig, hogy nagy a korkülönbség, és nincs jövőnk. Ha elmegyek, nem találkozunk napi szinten, akkor elfelejtem majd. De én tudom, hogy ez nem így lesz. Hiába bizonygatom neki, hogy szeretem, és vele akarok lenni. Értem persze a félelmét. Nem akarja megégetni magát, hogy belemegy a kapcsolatba, és később mégsem alakulnak jól a dolgok. Mindenki fél a csalódástól. De akkor inkább legyünk egyedül örökre? Egy kapcsolat jövőjét sem lehet biztosra megmondani. Én eljutottam oda, hogy felvállalnám, legyen kapcsolatunk. Nem érdekel mások véleménye, hogy mekkora a korkülönbség, vagy egyéb más rosszindulatú megjegyzés. Rajtam nem múlik. Tudom, hogy szeretem, hogy boldoggá tesz, megnevettet, biztonságot nyújt, szexuálisan is teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Hasonlóan látjuk a dolgokat, egyetértünk, lenne közös jövőnk, ha engedné.

Persze ez rányomta a bélyegét a viszonyunkra. Elkezdett távolságtartó lenni. Már nem jött oda hozzám bent, mint régen, nem ölelt meg, nem csókolt meg, nem akart beszélgetni. Én is hiába kerestem őt, mindig elküldött – amit régen nem tett –, hogy dolgozik, nem ér rá. Másokra volt ideje, beszélgetni másokkal. Elke neve is gyakran felmerült, heccelt vele gyakran, pedig tudta, hogy bánt. Persze bizonyos szempontból érthető, meg is érdemlem, nem tagadom. Gyakran direkt bunkó volt velem, hogy ne keressem őt. Sok mindenkit megdicsért, előttem is, hogy milyen csinos, vagy mondta másokról. Nekem már nem mondta, hogy vonzó lennék, hogy csinos vagyok aznap.

Felszaladt pár kiló is rám, nem sok, semmi extra, de így ezeket összeadva az önértékelésem valahol a béka segge alatt mozog egy ideje. Sosem voltam olyan nő, aki futna a férfiak után, de most más. Mindennek ellenére én nyeltem. Nem érdekelt, ha nem foglalkozott velem, ha bunkó volt, mert tudom, hogy nagyon megbántottam többször, megérdemlem, és tudom, hogy miért csinálja. Nem hisz a közös jövőnkben, fél a csalódástól. Tudom, hogy amikor az embert a legnehezebb szeretni, akkor van a legnagyobb szüksége rá. Találkoztunk ugyanúgy, munka után is. Bent hideg volt velem, de otthon mintha minden rendben lenne.

Az elkés dolog viszont nagyon idegesített. Féltékeny voltam. Nem Aser hibájából, igazából nem volt alapom arra, amit tettem. Ha több önbizalmam lett volna, vagy megnyugtatom magam, hogy „de tudom, hogy nem akar tőle semmit, ne legyek már hülye”, akkor nem teszem azt, amit most nagyon szégyellek. Mikor nem volt otthon, és gépeztem, az asztalon volt egy mappa, benne egy nő bikinis cicis-popsis képeivel. Megnéztem az előzményeit is. És mi volt az utolsó, amit előző este nézett? Elke facebookos képei.

shutterstock 383565844

Mikor hazaért, nem titkoltam, hogy ezt csináltam, nem veszekedtem, de zavart, és normálisan meg akartam beszélni. Rákérdeztem, hogy miért nézegeti pont azt a csajt, akire tudja, hogy féltékeny vagyok. Senki másra (pedig sok jó nővel jóban van). Persze óriási perpatvar lett, hogy miért turkálok a dolgaiban (jogos a felháborodása), és amúgy is miért baj, miért ne nézhetné meg (itt nem értünk egyet). Miért ne beszélgethetne vele? Ha munkáról van szó, nyilván, de azon kívül miért kell pont vele barátkoznia, mikor annyi mindenkivel jóban van, és ő nem egy régi barát. Ami a bikinis képeket illeti, azokat kb. 2 hete mentette le, egy társkeresőről, ahol a nő egy éve küldte neki a képet. Nem értettem, miért kell lementeni. De szerinte ebben sincs semmi kivetnivaló, sőt ha akarna, pucér csajos képeket is lementegethetne. Szerintem azért egy kapcsolatban ez nem annyira jó dolog… és jogosan fájlalom.

Abban igazat adok, hogy nem volt jogom belenézni az előzményeibe, szégyellem is magam. Nem is ilyen nő akarok lenni. Egy magabiztos, vonzó nő akarok lenni, akit nem zavar, ha párjának más is tetszik. De akkor sem értem, miért kellett megnéznie az összes képét. Pont őt. Azt mondja, elvesztettem a bizalmát, és ez csak a kezdet lesz, ha együtt maradnánk, betegesen féltékeny lennék, állandóan ellenőrizném, stb. Én nem vagyok ilyen, volt már hosszú, több évig tartó kapcsolatom. Nem vagyok ilyen és most sem tetszik, hogy ezt tettem. Tudom, hogy nem csalna meg, és ha meg is tenné, megérdemelném a tihaméres ügy után. Tudom, hogy bíznom kellett volna benne. Tudom, hogy hibát hibára halmozok, saját magam boldogságát teszem tönkre újra és újra. Nem tudom, mi lesz ezután. Azt mondja, ezt nem lehet rendbe hozni. Pedig én bármit megtennék érte, mert szeretem.

Igazából minden veszekedésünk után – legyen az kicsi vagy nagy – azt mondja, hogy neki erre nincs szüksége, a stresszre, a drámára. Szerintem egy kapcsolat sem tökéletes, mindenhol vannak konfliktusok, és ha valami rossz, azt meg kell javítani, nem egyből eldobni. Szerintem szeretjük annyira egymást, hogy ezeken a bajokon túllépjünk, változzunk. Én változni akarok. Szeretném boldoggá tenni, megfelelni neki. Nem akarom bezárni, ellenőrizni. De ha ennyi barátja van, miért kell pont egy fiatal, csinos lány, egy új ismeretség, pont az, aki engem egyedül zavar? És miért nem látja, hogy ha van egy kapcsolatod, akkor nem kéne letölteni más nőkről képeket? Igaz, ez még nem kapcsolat. De ez sem rajtam múlik.

Azóta történt 1-2 fejlemény: kezdett kicsit oldódni a hangulat köztünk, de aztán megint betalálta a csaj. Aser hiába hetek óta nem ment beszélgetni a csajhoz, kerülte, mert tudta, hogy érzek (figyelmes volt ezzel), de a csaj egy bizonyos alkalomra felkereste az irodában, ajándékot adott neki, megpuszilta és leült dumcsizni. Aser sem értette, de nem akart bunkó lenni. Nyilván megkérdezte, hogy van, de a csaj annyira nem beszédes, és itt vége is lehetett volna a társalgásnak. Aser érdeklődött, tette fel a kérdéseket. Szerintem van különbség az udvarias érdeklődés és a valós érdeklődés között, és hogy ha az ő elmondása alapján ő is zavarban volt, hogy átjött a csaj, akkor miért tartott addig a beszélgetés?!

Persze nagy veszekedés lett emiatt köztünk, mert szerettem volna tudni, hogy ha tényleg hetek óta nem beszéltek, akkor miért jön át puszival hozzá a csaj? Tisztán szerettem volna látni, csak ennyi. Anno én is minden részletre kiterjedően, őszintén, veszekedés nélkül mondtam el mindent, válaszoltam meg minden kérdését. Neki ez nem sikerült, már az első kérdéstől kezdve számonkérésnek érezte, ellenségesen válaszolt, felhúzta magát, és most még rosszabb a viszonyunk.

Nem akarok féltékeny lenni, de nehéz úgy bízni valakiben, hogy nem tudom, mit jelentek számára. Jogosan mondja, hogy nem vagyunk egy pár. De ez alapján akkor bárkivel, bármit megtehetne, és pont ő tudja a legjobban ez milyen fájdalmas a másiknak (most nekem). Akkor miben bízzak, mi alapján, hogy tényleg nem lesz se a csajjal, se mással bármilyen kapcsolata? Hisz sosem mondta, hogy annak ellenére, hogy nem vagyunk hivatalosan egy pár, hogy csak téged akarlak, senki mást, és nem is lesz más. Szóval most itt tartok. Állatira szenvedek, és bűntudatom van. Azzal kéne elérnem a hűségét, hogy megmutatom neki, mennyire boldog lehet velem, mert ezzel a viselkedéssel csak elüldöztem. Abban maradtunk, hogy pár hónapig nem találkozunk. Remélem, ha letelik az idő, érnek még pozitív meglepetések, mert tudom, hogy én mit érzek iránta, és csak remélni tudom, hogy addigra ő is rájön, hogy ugyanezt érzi, csak eddig félt beismerni, illetve a hibáim miatt volt távolságtartó.

Szóval szerintetek túl sokat hibáztam már, és olyan súlyos hibákat vétettem, hogy ezt nem lehet már rendbe hozni, vagy van még esély a boldogságra? Tudom, a bizalom a legfontosabb és én azt többször elvesztettem, de van még lehetőségem visszakapni őt?

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!