Rányitottam az exemre, amint az új pasijával turbékol

Többen is írtak már nekünk olyan történetet, amiben egy kapcsolatnak drasztikus hirtelenséggel lett vége, például egy férfi egyszer csak szó nélkül lelépett egy kapcsolatból. Mindig kérni szoktuk, hogy aki már hagyott így ott nőt, az kérjük, írja meg, miért tette ezt – hát végre Andrétól kaptunk egy levelet egy ilyen történetről.

De mondjuk itt azért van annyi különbség, hogy a korábbi esetekben a nők arra panaszkodtak, hogy hidegzuhanyként érte őket a szakítás, meg se fordult a fejükben, hogy a kapcsolattal bármi gond lehet. André exe azonban bizonyosan nem gondolhatta, hogy ez a viszony problémamentes és harmonikus lenne, mert a levélből kiderül, hogy szépen fokozatosan jutottak el addig a pontig, amikor Andrénál betelt a pohár és szó nélkül lelépett. Ön is tett már ilyet? Van hasonló tapasztalata? Ha igen, kérjük, írja meg nekünk ön is a történetet a Randiblog e-mailcímére!

„Hagytam már el nőt egyik pillanatról a másikra. Egy időpillanatban sűrűsödött össze minden, egy elbaltázott kapcsolat esszenciájaként. Konkrétan közös bérleményünkbe hazaérve rányitottam az exemre, amint az új pasijával turbékol. Nem véletlenül – tudatosan szervezte így. Közhelyes tanmese, visszagondolni is fárasztó és unalmas. Alapcuccokat azonnal összepakoltam, aztán tipli. Elég volt belőle, felkerült a pont az i-re. Fele rezsit fizessem a jövő hónapra... Mivan?

Hogyan jutottunk idáig? Mi munkálkodott belül mindkettőnkben? A makacsság, sértettség, megbántottság? A rossz gyermekkor? A korábbi sérelmek? Az ego? Nem volt képes felfogni az okokat az exem, vagy ami még rosszabb: tudta, de nem érdekelte, hogy mi miért történik. Ráadásul a külvilág felé tudatosan eltorzítva adta elő a tényeket, hogy a saját érdekeit védje.

Ezt persze közvetve tudtam meg – konkrétan egy barátnőjétől – egy, a valóságos helyzetet teljesen kiforgatva bemutató elbeszélésből, önmagát az áldozat szerepébe állítva. Bravó. Féligazságok, felismerhetetlenné torzított valóság. Mérhetetlenül kiábrándítóak és elkeserítőek ezek a pillanatok, átéltem már nem egyszer az életben. Így tanul az ember? Ehh, meglehet.

Immár sokadszorra bizonyosodott be az, amit már régóta éreztem az exemmel kapcsolatban és ami végül arra a döntésre sarkallt, hogy másodpercek alatt radírozzam ki az életemből. Jelesül a nő nem vett emberszámba, abszolút nem érdekelte, hogy a cselekedeteivel milyen reakciót vált ki belőlem. Nem voltam férfi a szemében. Ez szar ügy, de lehet tenni ellene, bár ebből a pozícióból már nagyon nehéz. Elbuktam századszorra is.

Tudatosan tojt a fejemre. Értem a játékot, de köszi, nekem ez nem pálya. Ha megbántottam, háromszor kaptam vissza háromszoros mélységben. Egy lekésett találkozóra félredugás lett a válasz képekkel dokumentálva. Nem semmi... Nyilván nem hagytam annyiban. Ha beszélgetést kezdeményeztem ezekről a dolgokról, azonnal elzárkózott, megsértődött. Támadással védekezett. Nem lehetett vele kulturáltan megbeszélni a problémáinkat.

Az ő mentalitása „aki nem velem, az ellenem, akkor is igazam van, ha nincs igazam, és a cél szentesíti az eszközt”  alapvetésekre épült. Mindenáron harcolni akart. Nem akarta megérteni, hogy nem ellene, hanem kettőnkért dolgozom. Gondolkodás nélkül cserélt le, aztán az egészért engem tett felelőssé, az áldozat szerepében tetszelegve.

Miért voltam vele: mert nagyon jó volt a szex egy darabig, és alapvetően jól éreztük magunkat a közös csibészkedéseink alatt. Zsák a foltját tipikus esete, én sem vagyok hibátlan vagy szent – nyilván jelentős szerepem volt a történések alakulásában. De ilyen EMBERRE nincs szükségem, az élet túl rövid.”